Sikerült felvételt készíteni az Aggteleki Nemzeti Parkban élő hiúzról – videó

A szakemberek meg voltak győződve arról, hogy az Aggteleki Nemzeti Parkban él hiúz. Felvételt azonban most első alkalommal sikerült róla készíteni.


A felvételt egy ún. kameracsapdának köszönhetjük. A felvétel meglehetősen rövid, de rajta egy kifejlett példányt láthatunk. A hiúz szépen, kiegyensúlyozottan lépdel, mint egy szellem az éjszakai homályban, míg egyszer csak eltűnik, mint a kámfor. A területi zoológiai szakember szerint a hiúz nem egyedül él a térségben. Ha a csapatnak szerencséje lesz, akkor a kameracsapdának újabb vendégei is lehetnek hiúz ügyben.

000

Ettől függetlenül nyugodtan túrázhatunk az országunk egyik legcsodálatosabb nemzeti parkjában. Élő hiúzzal az ember nagyon ritkán találkozik, mert hasonlóképpen viselkedik, mint a farkas. Jobban fél az embertől, mint mi tőle.

“Ha azt mondjuk, hogy farkast ritkán látni a szabadban, akkor hiúzt szinte soha. Nesztelenül járja az erdőt, az embert messziről elkerüli. A kamera is csak ezt a pár másodpercet rögzítette róla. Ő egy kifejlett példány, és a hátrahagyott nyomokból tudjuk, hogy nincs egyedül.” – olvashatjuk az Aggteleki Nemzeti Park által közzé tett videón.



Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com