Sikerült újra meghonosítani a hódokat Arad megyében

Az Arad megyei Maros Ártér Natúrpark biológusainak sikerült újra meghonosítaniuk a hódokat a Maros medrében csaknem kétszáz évvel az állatfaj romániai kipusztulása után – közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség.

A magyar-román államhatártól alig húsz kilométerre fekvő natúrparkba 2002-ben hoztak Németországból 22 hódot. A nagyméretű rágcsálók száma ma már eléri a 160-at - nyilatkozta a hírügynökségnek Gabriel Herlo aradi biológus, a hódpopuláció védelmét szolgáló programok szervezője.

hod_553408_59421

Gabriel Herlo szerint az elmúlt három évben jegyezték fel a hódok legnagyobb mértékű gyarapodását. Az állatok elsősorban Pécska (Pecica) és Szemlak (Semlac) között, a Maros folyó egy háromhektáros szigetén leltek megfelelő élőhelyre, de a Maros aradi belvárosi szakaszán is megjelentek, sőt, a Temes megyei Nagycsanád körzetében is, ahol a Maros képezi a határt Románia és Magyarország között.

A biológus elmondta, hogy a hódok jelenlétét a rágcsálók által körberágott és kidöntött fák jelzik.

A hódokat a bundájuk miatt vadászták, ez vezetett romániai kipusztulásukhoz. 1824-ből származik a hódok romániai jelenlétét tanúsító utolsó hivatalos irat.

MTI

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com