Sofia Hayat, a szexi színésznő és modell, szűzies apácának állt

Kivetette a mellimplantátumait és örökre lemondott a szexről a 41 éves nő.akkor2Nagykanállal falta az életet Sofia Hayat, aki sikeres modellként és színésznőként dolgozott. A magyar nézők például a Futballistafeleségek egyik Testvérsorozatából ismerhetik, de más filmekben is szerepelt a 41 éves nő.

Sofia modellként is jól keresett, ugyanis nem egyszer előfordult, hogy egy-egy fotózásért 20 ezer font (több, mint 7 millió forint) ütötte a markát. A nő tipikus celebként hajszolta az élvezeteket, partizott, megcsináltatta a melleit, szexis ruhákban mutogatta magát, és drogozott.

Ez az életmód azonban tavasszal véget ért, hiszen Sofia Hayat 2016 áprilisa óta Gaia mother Sofia néven, apácaként él. Sofia lemondott a kábítószerről, az alkoholról, a cigarettáról, kidobta a divatos holmikat, lemondott a szexről, vegán lett, sőt, még a mellimplantátumait is kivetette.most2A most már napi 5 órát meditáló apáca elmondta, hogy már korábban is tanulmányozta a nagy világvallásokat, így például ismerkedett az iszlámmal, a hinduizmussal és a kereszténységgel. A fordulópontot az hozta el az életébe, amikor kipróbálta az ayahuasca nevű hallucinogén főzetet.

A készítmény hatására testen kívüli élményben volt része. Az utazása során magával Ízisszel, az ókori egyiptomi istennővel, találkozott. Sofia édesapja ekkortájt halt meg, a nő pedig állítja, hogy hála a főzetnek, találkozhatott az elhunyt szerettével.mostAz apáca biztos benne, hogy az ayahuasca mentette meg az életét, mert ez mutatta meg neki, hogy mi történik, amikor meghal az ember, és ez segítette abban, hogy feldolgozza a gyászt. Sofia arról is beszélt, hogy már egy éve nem szexelt, de nem is fog, mert, bár szerette a korábbi életét, a mostanival mégis sokkal elégedettebb.

Sofia állítja, hogy Ízisz istennő reinkarnációja, és leszögezte, hogy nem foglalkozik azzal, hogy mit gondolnak az emberek az új életéről. A nővér jelenleg az Ébredés Temploma felépítésén fáradozik, ami 50 ezer fontba (több, mint 18 millió forintba) kerül. Az apáca terve az, hogy a szentélyben fogadja a gyógyulni vágyókat és azokat, akik a belső békét keresik.

Sofia azt is elárulta, hogy a régi kollégái közül többen nem nézik jó szemmel azt a nagy változást, amin átment. Sőt, annyira nem fogadták el a döntését, hogy nemrég egy 500 ezer fontos munkát ajánlottak neki, aminek az lett volna a lényege, hogy újra legyen a régi, szexi, „világi” nő, és tetesse vissza a mellimplantátumokat. Az apáca visszautasította az ajánlatot.akkorAz ayahuasca hatásai: Különböző növények indáiból készítik a bennszülöttek az ayahuascát, amit általában lassú tűzön főznek, hogy így koncentrálják a növényi kivonatokat. Aki megissza a készítményt, az több órás hallucinációt láthat, amelyek során az alany a szellemvilággal találkozhat, és ezzel beindulhat a testi és lelki gyógyulása.

A bennszülöttek valószínűleg több ezer éve használják az ayahuascát vallási célokra, sámánszertartásokon, valamint a népi gyógyászatban. A főzetet általában a sámán irányításával fogyasztjákmost3Az ayahuasca lelki egészségre gyakorolt hatását kevés pszichológiai tanulmány vizsgálta. Ezek alapján a főzet rendszeres rituális környezetben való fogyasztása csökkenti az pánikszintet, a reménytelenséget. A hagyományos környezetben és az ayahuasca-használó egyházak esetén az ayahuasca csökkentheti a pszichoaktív drogok használatát.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com