Soros György megállapította, hogy halálos veszélyben van Európa

Soros szerint Európa megmentésén már csak az évi félmillió bevándorló segíthet, ha ezt Európa nem teszi meg, akkor összeomlás fenyegeti.


Soros ezzel egyben évente 9300 milliárd forintnak megfelelő euróval járulna hozzá a menekültválság kezeléséhez. Soros György Görögországban egy nagyméretű humanitárius katasztrófát sejt. Az oltalomkérőknek szorít az idő és meglehetősen kétségbeesettek. Szerinte a legális menekültek számára biztosítani kellene az Európába való bejutást!

0

„Az EU vezetőinek fel kell karolniuk azt az elképzelést, hogy a válság megoldása jelentős mértékű finanszírozást igényel ahelyett, hogy évről évre elégtelen összeget kaparnának össze. Egy jókora kezdeti összeg elköltése lehetővé tenné az EU számára, hogy hatékonyabb választ adjon a menekültválság legveszélyesebb következményei közül némelyekre.” írja a CNBC Soros mondatait idézve.

A milliárdos nagybefektető arra is felhívja a figyelmet, hogy Európának évente 300-500 ezer menekültet kellene befogadni ahhoz, ne omoljon össze a jövőben. A menekültváltságot amennyiben Európának nem sikerül megoldani, a schengeni övezet felbomlik és 26 ország nyitott határai is megszűnnek.

00

Fenyegetés:

„Mikor mozgósítsa AAA szintű hitelességét az EU, ha nem abban a pillanatban, amikor halálos veszély fenyegeti?” – teszi fel a kérdést Soros.

Európában nemzeti szükséghelyzetkor a nemzetállamok kötvényt bocsátanak ki. Soros szerint Európa most éppen ilyen helyzetben van. A nagybefektető emellett a meglévő európai mentőalapok 60 milliárd eurót tartalmazó Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmust (EFSF) és fizetésimérleg-támogatási programját is igénybe venné nagy megmozdulására.

Ebből láthatjuk, hogy a pénzhatalmi elit célja az, hogy minden áron behozza a más kultúrákból származó embereket, akiknek genetikailag is keverednie kell az európai őslakosokkal.

Hangsúlyozzuk, nem rasszizmusról beszélünk!

A tények, hogy cél az európai fehér bőrű faj keverése a más kultúrákból jövő embereknek. Az utóbbi a globális pénzügyi világnak szolgája és vonzásában található. A fehérfajta ember pedig mindig veszélyt jelentett a globális pénzügyi nagyhatalomra. Így volt ez az Amerikai Egyesült Államokban és így van ez Európában, illetve az Európai Unióban is!



Forrás: portfolio.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com