Szállodákba költöztetné az ENSZ a menekülteket Görögországban

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) azt tervezi, hogy a jövőben olcsó szállodákat bérel ki Athén és Szaloniki környékén a menekültek számára.


A hivatal főleg az egy- és kétcsillagos hotelek iránt érdeklődik, amely a két város ipari központjaitól nagyjából 50 kilométerre van. A szállodákban legalább 100 ágy kell hogy legyen és a lakóknak teljes ellátást kell biztosítaniuk, azaz reggelit, ebédet és vacsorát.

Az UNHCR először 9 hónapra bérelné ki az erre megfelelő szállodákat.

syrian_refugees_1

A görög védelmi miniszter Pánosz Kammenosz csütörtökön kijelentette, hogy az ország északi részén 5 új befogadóközpont nyílik majd meg, összesen 20 ezer bevándorló részére.  A tárcavezető szerint négy tábort a kilkiszi régióban – a görög-macedón határtól néhány kilométerre –nyitnának meg, míg az ötödiket Szalonikitől nyugatra.

Jelenleg Athén és Szaloniki közelében két befogadó központ van, amelyekben egyenként négyezer embert tudnak elszállásolni.

49c3cbc27

A szomszédos Macedónia már több napja csak a szíriai és iraki menedékkérőknek engedi a belépést az országba.

Ők is csak abban az esetben mehetnek be, ha igazolni tudják magukat, emiatt több ezer Nyugat-Európába tartó menekült torlódott fel Görögországban.

unhcr

A görög rendőrség tájékoztatása szerint csütörtökön 100 bevándorló mehetett át görög-macedón határon.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com