Szinte eszét vesztette a 3 kislány, mikor meglátták milyen ajándék van a fa alatt - videó

Az amerikai Solstad családban a három lánytestvér már a hétvégén megkapta az ajándékát.


A három kislány teljesen elvesztette az eszét, mikor meglátta milyen meglepetés rejtőzik a fa alatt.

karacsonyi-baba-1024x576

A megható ajándék nem volt más, mint az örökbefogadott újszülött öccsük a fa alá téve - írja a BuzzFeed.

baba-a-fa-alatt

A kisbaba, Nathan látványa elképesztő örömöt váltott ki a gyerekekből. Ugráltak és sírva fakadtak az ajándék láttán.

enhanced-21087-1449441425-5

A szülők már egy ideje elkezdték felkészíteni a lányokat, beszélgettek arról, hogy mit szólnának, ha jönne még egy kisbaba a családba. Azt azonban nem mondták el nekik mikor érkezik a kis jövevény.

Nemrég azonban végre hazahozhatták az örökbefogadott babát és akkor döntötték el, hogy rögtönzött karácsonyi ajándékként teszik oda a fa alá.

A lányok nagyon szerettek volna kistestvért, egyikük Chloe a kívánságlistája első helyére ezt is írta.

enhanced-32167-1449441907-5

A lányok reakciója hihetetlen volt. Az egyik kislány ugrálni kezdett, a másik sírva fakadt, a harmadik pedig ennyit mondott: „Mindjárt bepisilek!”

enhanced-17872-1449441761-6

enhanced-30297-1449442048-3

A videót az anyuka töltötte fel a Facebookra és azóta már az egész interneten elterjedt.



Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com