Szívszorító dolgot tett a csimpánz, amikor gondozója elmutogatta, hogy elvesztette a babáját

A jelnyelvet megtanult csimpánz szívszorító módon reagált, mikor gondozója szomorú eseményt mutogatott el neki.


Washoe egy különleges csimpánz, aki megtanulta a jelnyelvet és így lehet vele kommunikálni.

csimpi2

Az állat egyik gondozója Kat nemrég teherbe esett, de elvesztette a babát, emiatt néhány hétig nem tudott dolgozni menni.

Mikor Kat visszament, elmesélte Washoe-nak mi történt vele, akkor megható dolgot tapasztalt.

A fiatal nő jelnyelven magyarázta el Washoe-nak a megrázó történetét és ekkor a csimpánz a bánat és a sírás jeleit fejezte ki, úgy, hogy végighúzta az ujját Kat arcán.

Ezzel azt akarta mutatni, hogy így folynak le a könnyek, pedig a tudósok szerint a csimpánzok nem képesek sírni. – írja a themindunleashed oldal.

motherrrr

Washoe mégis tudta, mit élt át Kat, mert azelőtt ő is két kicsinyét vesztette el.

Ezért, hogy megvigasztalják, rábíztak egy 10 hónapos kis csimpánzt, Loulist. Washoe az érzelmei kifejezése után megfogta a kiscsimpánzt és odanyújtotta Katnek.

A gondozója persze nem fogadta el, de elgondolkodott Washoe reakcióján. Ekkor derült ki, hogy a majmok között is gyakori az adoptálás, azaz a másik kölykének örökbe fogadása.

csimpi3

Washoe emellett a kis Loulist elkezdte jelbeszédre tanítani már az első naptól fogva, mintha a szülője lenne.

Néhány hét múlva a kicsi is folyékonyan tudott kommunikálni az emberekkel, mint Washoe.

Forrás: lemon

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com