Szkafanderes ember tartja karban a Curiosity rover marsjárót

Az újabb Marsról érkezett fotókon most a magas tudásúak nem a kőzettel, hanem a marsjáró árnyékával vannak elfoglalva.

Úgy gondoltuk, hogy egyes ufó hívők elméleteit nem lehet túlszárnyalni. Kiderült, hogy mégis! Az új elmélet olyan extrém, hogy némelyik ufó kutató hátast dobhat tőle.

2

A Marsra küldött Curiosity rover már rég óta járja a Mars felszínét és valóban különös képeket készít, amelyeket a NASA publikál, hogy megnézhetjük közelebbről a szomszédos bolygót.

1

Egy egyik lelkes elmélet szerint a marsjáró árnyékán simán ki lehet venni a szkafanderes emberi alakot, aki nagy valószínűséggel javítja a marsjárót. Így világos, hogy emberek is vannak a Marson, de a NASA eltitkolja. Az érdekes állítások között az is szerepel, hogy ez már nem az első alkalom, hogy emberi árnyékra, vagy ahhoz hasonlóra bukkantak az önjelölt kutatók.

mars-szerelo-napiufo.gif

Néhány bennfentes is nagyon jól tudja, hogy rendelkezésre áll már rég óta a Földön olyan technológia, amellyel a Holdra való utazás 30 másodpercbe, a Marsra pedig fél órába kerül. Az eszköz akár a fénysebesség 1/20-át is elérheti. Elképzelhető az is, hogy a Holdra és a Marsra menetrend szerinti járatok közlekednek.

Most már arra gondolnak a dús fantáziával megáldott kutatók, hogy számos repülő objektum, amelyet a múltban észleltek az emberek, nem is földönkívüli eredetű, hanem földi űrhajók voltak.

A NASA általában jó kérdésekre szokott válaszolni, de a korábbi feltevésekre nem reagált és valószínűleg nem is fog.

4

5

6

7

Forrás: napiufo.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com