Szokások, amelyektől könnyebb lesz a 2016-os év

A fogadalmak helyett foglalkozzunk kevesebbet a butaságokkal, és nézzünk fel többet az égre!happyNem kell nagy terveket kovácsolnunk csak azért, mert elkezdődött az új esztendő, de néhány dologra rászokhatunk, ha szeretnénk, hogy 2016 sokkal boldogabban, békésebben teljen, mint 2015.

Gyalogoljunk: Ha eddig hanyagoltunk a sétát, akkor ideje, hogy a gyaloglás része legyen a mindennapi életünknek. Nem kell nagy távokat teljesíteni, mert elég néhány perc séta, és máris jobb lesz a hangulatunk.

Igyunk több vizet: Az egészséges életmódhoz hozzátartózik a megfelelő folyadékbevitel, aminek tartalmaznia kell vizet. Nem kell egész nap csak azt innunk, de például a reggeli kávé mellé elkortyolhatunk egy pohárral.

Nézzünk fel az égre: Közlekedés közben figyeljük meg, hogy milyen sokan szegik le a fejüket. Mi ne kövessük el ezt a hibát! Legyen reggel, dél, vagy este, de mindenképpen nézzünk fel az égre, mert megnyugtat, és segít, hogy más irányból lássuk a dolgokat.

Törődjünk önmagunkkal: Mindenkinek arra van ideje, amire akarja, ezért legyen bármilyen zsúfolt a napunk, mindig szánjunk magunkra egy kis időt, amit csendben, nyugalomban töltsünk el.SingleHappyNe foglalkozzunk butaságokkal: 2016-ban nem fog megváltozni a világ, úgyhogy továbbra is számíthatunk a hülyeségekre, amelyekkel ne foglalkozzunk, mert csak időpazarlás a bosszankodás.

Alvás: 2016-ban aludjunk annyit, amennyit csak tudunk!

Nézzünk aranyos állatos videókat: Kiskutya, kiscica, tigris, pingvin, vagy bármilyen állatos felvétel képes megnevettetni az embereket.

Hívjuk fel a szeretteinket: Szokjunk le az SMS-ről, és inkább hívjuk fel azokat, akiket szerettünk, mert nagyszerű érzés lesz hallani a hangjukat.

Legyünk megértőbbek önmagunkkal: Idén viselkedjünk gyengédebben, megbocsátóbban önmagunkkal.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag,hu)

Hozzászólások


Megtalálta az igaz szerelmet a savval leöntött indiai lány - videó

Megtalálta az igaz szerelmet a savval leöntött indiai lány - videó

Lalita azt hitte, hogy az elcsúfított arca miatt soha nem lesz férje.

Megakadályozta a bátor nő, hogy ellopják a kocsiját – videó

Megakadályozta a bátor nő, hogy ellopják a kocsiját – videó

Döbbenetes felvétel került ki Amerikából, a tulajdonát mindenáron megvédő harcias nőről.

Burkinipartit akartak szervezni a cannes-i tengerparton

Burkinipartit akartak szervezni a cannes-i tengerparton

Cannes-ban a hatóságok nem engedélyezték a burkiniparti ötletét.

Svájciak nem szavazták meg a fiatalkorú migránsok luxus elhelyezését

Svájciak nem szavazták meg a fiatalkorú migránsok luxus elhelyezését

Svájci kantonban élők nem szavazták meg, hogy a migránsok pluszpénzeket kapjanak.

Osztálytársak meséltek Kim Dzsong Unról

Osztálytársak meséltek Kim Dzsong Unról

Tíz érdekesség Észak-Korea diktátoráról.

Fóka rántotta be a gyanútlan kislányt a tengerbe - videó

Fóka rántotta be a gyanútlan kislányt a tengerbe - videó

A megtámadott kislány a közeljövőben biztos másképp néz majd a fókákra.


Széttépdeste apja millióit az egyedül hagyott 5 éves gyerek

Széttépdeste apja millióit az egyedül hagyott 5 éves gyerek

Az 5 éves gyereket a szülei egyedül hagyták, a fiú helyrehozhatatlan kárt csinált.

Furcsa természeti jelenségek, amik léteznek

Furcsa természeti jelenségek, amik léteznek

Különös formájú dolgokba magyarázhatunk bele mindenfélét.

4 éves magyar kislány lehet a világ legszebb gyereke

4 éves magyar kislány lehet a világ legszebb gyereke

Lola a jászberényi óvodás nemsokára a világversenyre utazik, Bulgáriába.

Japánok hercegnője feladja címét, hogy hozzámenjen szerelméhez

Japánok hercegnője feladja címét, hogy hozzámenjen szerelméhez

Mako az igaz szerelmet választotta a hercegnői cím helyett.

http://ujhazak.com