Tévéd nemcsak figyel téged, de le is hallgat!

Az új okostévék sok hasznos dologgal rendelkeznek, de kevesen tudjuk, hogy az állandóan aktív mikronok rögzítik hangodat és harmadik félnek adják tovább.


A Samsung „szólta” el magát korrekt adatvédelmi tájékoztatójában magát.

so

“Szeretnénk informálni, hogy az Ön által kimondott személyes vagy érzékeny adatok is benne foglaltatnak a hangfelismerés keretében gyűjtött és harmadik félnek átadott információk körében.”

A tájékoztatásra médiavisszhang reakció volt, ezért a Samsung módosított közlendőjében.

„A hangfelismerés kétféleképpen történhet. Egyrészt a televízióba épített mikrofon közvetítésével: itt előre meghatározott szóbeli parancsokkal lehet vezérelni a tévét, például csatornaváltásra vagy mondjuk a hangerő csökkentésére kérni a készüléket.

A másik eszköz a távirányítóba épített mikrofon, ez szerver közreműködését igényli, hiszen itt kifejezett keresési parancsokat kap a rendszer. Ez a fajta interakció éppúgy működik, mint az okostelefonokon és tableteken elérhető hangfelismerő szolgáltatások.” – olvasható a Samsung módosításában.

Az emberek személyes adataival való bánásmód meglehetősen nagy üzletet jelent. Ezért éri a legtöbb kritika a piac egyik legnagyobb királyát a Google-t. A keresőóriás a határokat jelentősen feszegeti az adatgyűjtései miatt. Azonban arról kevés szó esik, hogy a Google a felhasználó adatait állítólag nem adja ki, csak hatósági (bírósági végzés) parancsra.

A Samsungtól is elvárható lenne egy ilyen, vagy hasonló garanciavállalás. Az óriáscég egyelőre ennek nem tesz eleget.

Bizonyára hallottunk már a Microsoft Xbox One játékkonzolról, amely mozgás és hangérzékelésre fejlesztett Kinect tartozékkal együtt lehet megvásárolni. A készülékben lévő kamera és mikrofon mindig bekapcsolt állapotban van. A játékkonzolt a Kinect csatlakoztatása nélkül nem lehet használni. Így a kamera és mikrofon a készülék kikapcsolt állapotában is működik. A kamera éjjellátó funkcióval is rendelkezik.

Mit tud ez a kamera? Látja a játékosokat, arckifejezésüket és azt, hogy a szobában hány ember van.

Xbox One

Ezek a modern nappalinkba telepített kütyük kísértetiesen hasonlítanak Orwell által írt legendás 1984 című regényében foglaltakra.

„Természetesen soha nem lehetett tudni, hogy az adott pillanatban az embert figyelik-e” – írja Orwell könyvében.

Némelyikünk eszébe juthat az is, amikor gyermekek voltunk és a dédi komoly szándékkal megkérdezte: „…és kedves kis dédunokám a tévéből látnak minket?” Egy ilyen megjegyzésen aztán jót nevettünk. Azonban napjainkban már, amikor beigazolódik, egyáltalán nem olyan vicces!

Természetesen a megacégeknek meg van az előre elkészített számunkra „megnyugtató” magyarázata, méghozzá az, hogy minden a saját érdekünkben történik és a kényelmünket szolgálja. Ez önmagában szép és jó is lenne. Azonban azt is figyelembe kell venni, hogy a liberális és magát demokratikusnak nevező kormányok figyelemmel kísérik a fejlesztéseket. Ha a tévénk képes minket megfigyelni és hangazonosítással lehallgatni, akkor minden bizonnyal állíthatjuk azt is, hogy a másik oldalon egy „ködbe burkolózott” védelmi minisztériumot kiszolgáló alak figyelheti otthoni kincsesbányánkat és a rendőrség, vagy bíróság csettintésére már le is csaphatnak. Mindezt a terrorizmus elleni harc nevében teszik és a velük való összemosás pedig szintén „érdekeinket” szolgálja! Ezzel beletekintést nyernek az ember legbensőségesebb pillanataiban is felháborító módon!

ll

Nincs választásuk az embereknek az 1984-ben leírtak alapján. Azonban úgy tűnik, hogy világunkban saját magunkat figyeltetjük meg a sok kis testvér telepítésével otthonainkban. Kihasználva ezt a hatalom, beláthatatlan következményekkel.

Talán ez sokkal aljasabb dolog, mint az Orwell könyvében leírtak?



Okostévé helyett inkább használhatnánk a kémtévé (spiclitévé) nevet!

Forrás: idokjelei.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com