• 5 ℃ / 14 ℃

Tóásó Előd felesége elhunyt!

Egy bolíviai kórházban halt meg Tóásó Előd felesége egy állítólagos fertőzés miatt, még mielőtt augusztusban hazajöhetett volna férjéhez Magyarországra.


A fővonalas bolíviai La Paz úgy állítja be a dolgot, hogy Maria Elena Fortun de Toasót 30 éves korában érte a halál, mert fertőzéssel került kórházba, ahol már életét nem tudták megmenteni.

00000

Aki ismeri a történetet, Tóásó Előd belekeveredett egy olyan leszámolási konfliktusban, amely egész életét megpecsételte. Feleségét a börtönben ismerte meg, aki azért ült, mert Guillermo Fortun bolíviai ellenzéki belügyminiszter lánya volt.

Tóásó Előd a hölgyet még 2012-ben vette feleségül.

Tóásó a börtönt a Baptista Szeretetszolgálat segítségével hagyhatta el, amikor letöltötte a börtönbüntetést minden ítélet, tili-toli és bizonytalanságok közepette eszméletlen emberi körülmények között.

Ha még valaki nem tudná Tóásó Elődöt a bolíviai korrupt bíróság azért vetette a kaptárba, mert állítólag fegyveres felkelésben volt bűnrészes Morales elnök ellen, aki ellen Rózsa Floressel való együtt működése gyanánt vettek őrizetbe.

A rajtaütéskor a kommandósok Florest megölték, de Tóásó és másik társa (Mario Tadic) vele együtt volt.

Tóásó Előd a következő dallal búcsúzik feleségétől.



Szép ország lehet az, akinek politikus gyermekei is börtönbe kerülnek. A gyermeket pedig az embertelen körülmények között ártatlanul tartják, majd megmérgezik, hogy egyszerűen haljon meg.

Az is érdekes, hogy a tömény korrupció miatt nem tudják (nem akarják) megkülönböztetni a bűnözőt a nem bűnözőtől.

Forrás: hir24

Hozzászólások

Reneszánszukat élik a cigány lakókocsik

Reneszánszukat élik a cigány lakókocsik

Egyre többen újítják fel a XX. századot túlélt gypsy wagonokat.

Egy 19 emeletes ház közepén vezették át a vonatot a kínaiak

Egy 19 emeletes ház közepén vezették át a vonatot a kínaiak

Tudjuk, hogy a kínaiak sok mindent megtesznek, néha az európai ember gondolataival összeegyezhetetlen dolgokat.

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Egy budapesti lány önzetlen tette sokakat megindított.

Hős cica szén-monoxid mérgezéstől mentette meg a gazdáit – videó

Hős cica szén-monoxid mérgezéstől mentette meg a gazdáit – videó

A wisconsini Shanahan család életét a bársonytalpú házi kedvencének köszönheti.

Egy 700 éves férfi arca így nézett ki

Egy 700 éves férfi arca így nézett ki

A középkori férfi, mintha egy fényképről tekintene vissza rád.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Migránsokat képeznek ki börtönőröknek a svédek egy új programban

Migránsokat képeznek ki börtönőröknek a svédek egy új programban

A svéd kormány tele van meredek ötletekkel a migránsokkal kapcsolatban.

Tündéri videó: ezt művelik a 2 éves ikrek alvás helyett

Tündéri videó: ezt művelik a 2 éves ikrek alvás helyett

Sok szülő él tévedésben azzal kapcsolatban, hogy ha lefekteti a gyerekét, ő tényleg alszik.

Két éve nem talál munkát Saddam Hussain

Két éve nem talál munkát Saddam Hussain

A 25 éves indiai mérnök a neve miatt nem tud elhelyezkedni.

Kerekesszékes aranyhal a legcukibb lény most az interneten

Kerekesszékes aranyhal a legcukibb lény most az interneten

Megható fotó került fel egy aranyhalról, amelyért odavannak az internetezők.

http://ujhazak.com