Úgy berúgott, hogy mire felébredt, más országban találta magát

A kalandos részegség Essex-ben kezdődött, amikor a fiatal férfi, csak leugrott haverjával a kiskocsmába és hihetetlen kalandokon ment keresztül.


Alex Caviel barátjával leugrott a kiskocsmába, hogy meghívja egy kis öblögetőre. Megállj nem volt, így rengeteg sört ittak, majd előkerült egy drága pezsgő is, amit szintén elfogyasztottak.

1

Ettől kezdve a két barát nem emlékezett, hogy mi történt. Talán még annyi derengett, amikor elváltak egymástól.

Alex egy buszra szállt fel. Még arra is emlékezett, hogy mindig szeretett volna repülni! Milyen jó lenne repülni. – gondolta.

"A következő villanás, hogy egy nagyon élénk álomban éppen egy repülőn ülök."

Utóbb kiderült, hogy ez nem álom volt. Sőt a fiatalember még fotókat is küldött a gépről barátainak.

2

A buszozás után a reptérre került, ahol vásárolt féltudatos állapotban egy jegyet Barcelonába és már azon kapta magát, hogy repül is. Mire felébredt észrevette, hogy valami nem stimmel. A katalán fővárosba találta magát.

Gondolta, ha már itt van, marad néhány napot. Pénze volt, ruhája csupán annyi, amit magán hozott illuminált állapotába. A legendás városban azonban unatkozott és magányosnak érezte magát.

3

Így barátainak telefonjával sok képet küldött magáról és Barcelonáról.

"Ha nem veszítjük el egymást a barátommal, ő biztosan megállít" - mondta a részeg állapotban kalandokba keveredett fiatalember.

4

Alex édesapja annak örül, hogy fiának nem lett baja. Amit tett, azt pedig jól tette.

Forrás: ripost.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com