Valaki elvesztette fegyverét a Marson – fotó eredeti NASA minőségben!

Meglehetősen jó minőségű képet készített az Opportunity marsjárója. A hivatalos forrásból egy fegyverhez hasonlító 30 centis tárgy hever a szomszédos bolygó felszínén.

Ezt a felvételt, marsjáró robot 2014-ben készítette. Scott C. Waring Mars-kutató szerint azért nem publikálták ezt a képet, mert sokkal több űrfelvétel kép hever még az „asztalon” magyarázatra várva.

620x0

620x0 (1)

Scott C. Waring a világ egyik leghíresebb Mars-kutatója úgy gondolja, hogy a fenti felvétel összefüggésbe hozható egy másik korábban felfedezett objektummal.

Ugyanazon a helyen, ahol lefotózták a fegyvernek tűnő tárgyat, régebbi felvételeken egy másik fajta objektum is feltűnt.

620x0 (2)

Ezen a felvételen nem emberi kezek alkotta lezuhant űrhajóra hasonlító tárgyat láthatunk.

A kutató elképzelései határozottak. Ő azt mondja, hogy a NASA által épített marsjáró robotok annak a bizonyítékai, hogy az űrkutatás valódi célja az idegen civilizációk és azok technológiájuknak megismerése.

Forrás: ripost.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com