Home / Külföld / Színes hírek / Vészcsúszdát nyitott ki a repülőn egy kínai nő vécézés helyett

Vészcsúszdát nyitott ki a repülőn egy kínai nő vécézés helyett



Egy kínai nő a repülőn csak vécére szeretett volna menni, a sor azonban nagyon hosszú volt. Úgy döntött, hogy a vészcsúszdát aktivizálja.

A China Airlines Csungkingből Sencsenbe tartó járatán már beszálltak az emberek a repülőbe és a gép felszálláshoz készült. Az utasok egy hangos süvítő hangra lettek figyelmesek, majd kiderült, hogy valaki kinyitotta a vészcsúszda ajtaját. Kiderült, hogy az ajtót egy 50 éves nő aktiválta, de egészen véletlenül, hiszen először utazott repülőgépen.

0

Csak vécére szeretett volna menni, de a sort már nem bírta volna kiállni! Azt gondolta, hogy a csúszda ajtaja is vécé lehet, ezért kinyitotta.

A váratlan eseménynek a többi utas nem örült, mert a fedélzetet mindenkinek el kellett hagyni. Az incidens miatt 2 órát kellett várni, amíg a hibát helyre hozták a szakemberek. Az 50 éves hölgy nem utazhatott a repülőgépen, hanem a légitársaság átadta a hatóságoknak.

00

Kínában nem ez az első alkalom, hogy az utas ki akarja a vészcsúszda ajtaját nyitni. Az elmúlt hónapban valaki csupán azért nyitotta ki az ajtót, mert friss levegőt szeretett volna szippantani.

Volt olyanra is példa, hogy utas azért nyitotta ki az ajtót, mert a gépről hamar akart leszállni.

Forrás: life

Neked mi a véleményed?

Ajánló

pom_pom_szobor

Pom Pom, a legendás mesehős szobrot kapott Kisújszálláson

A kedves mesefiguráról, Pom Pomról készült szobrot avattak Kisújszálláson. A szobor Csukás István legendás mesehősét …

Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com