Videóüzenetben mondott fel a lány főnökének

A videószerkesztőként dolgozó lány nagyon kreatív módon mondott fel a főnökének, hiszen lefilmezte magát, amint körbetáncolja a felettese irodáját hajnali 4 órakor, majd YouTube-on osztotta meg az üzenetet.


Marina Schifrin hajnali fél ötkor készítette a videót. A filmecske alatt Kanye West Gone (Elmentem) című száma hallható. Két nappal ezelőtt jelent meg csak a YouTube-on, de máris 300 ezren látták Marina felmondó üzenetét.

article-2439252-18659F8F00000578-862_634x347 article-2439252-18659F9F00000578-635_634x351

Marina úgy döntött, hogy egyáltalán nem a hagyományos módon kívánja felmondani állását, mint videószerkesztő, ehelyett sokkal kreatívabb utat választott. A lány a videó alatt feliratokkal közölte üzenetét, amelyet főnökének szánt. Elmondta, hogy a cég sokkal inkább a videók nézettségével, mint a minőséggel törődik. Emellett saját blogján is beszámolt felmondásának okairól. A lány sehol sem nevezte meg pontosan a céget.

article-2439252-18659F9800000578-585_634x350

Marina két év után döntött úgy, hogy elege van a cégből, hiszen kapcsolatát is feláldozta munkája miatt. A lány ezért elhatározta, hogy inkább a tartalomra figyel ezentúl, minthogy a nézettségért aggódjon tovább. Amikor belekezdett a munkába, akkor sokkal inkább engedték, hogy kibontakozzon kreativitása, de később a kihasználás került előtérbe.

article-2439252-18659FBF00000578-382_634x350 article-2439252-18659F7F00000578-476_634x350

[video width="600" ][/video]
 forrás: DailyMail

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com