Zsuzsa nagyi Európa legidősebb női kamionsofőrje

Magyarország és egyben Európa legidősebb aktív női kamionsofőrje Kuthy Zsuzsa, aki 60 évesen úgy döntött, hogy pályát változtat.


A hölgy már 3 éve módosította munkáját. Korábban Budapesten 40 éven át taxizott, így a volán nem ismeretlen számára. A Taxisok világa című lapban még mai napig is jelennek meg publikációi.

388801548873674aab59d02d5618bb6c

Egy út 5-6 hétig tart és Anglia-Portugália között ingázik.

„Három év alatt annyit láttam a világból, amennyit korábban soha. Végigjártam Európát, ennek ára, hogy nincs wellness és forró fürdő.” – nyilatkozott Zsuzsa, aki egy 70 centi széles ágyon alszik minden nap.

A nagyi munkáját egyáltalán nem érzi megterhelőnek és még 5 évig szeretne a szakmában dolgozni. A kamionozás számára nagy felelősség. Itt nem az utasokra kell ügyelni, hanem a nagy autóra és a rakományra.

„130-140 ezer eurós, azaz 40-45 millió forintos tételeket szállítunk egy 40 tonnás autón. Mindenre figyelnünk kell, ami körülöttünk zajlik.” – mondta a kamionos nagyi.

2940

hqdefault

maxresdefault

Kezdőként számára az volt a legmegterhelőbb, amikor egy lejtőn lendületbe jött az autó 18 tonna szállítmánnyal és azt meg kellett állítani!



Forrás: blikk.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com