Zuckerberg megnyugtatta az internet népét, hogy ő nem gyíkember! – videó

A világ egyik legnagyobb közösségi oldalának alapítója legalább nem olyan titokzatos, mint a NASA. Megnyugtatta a Facebook felhasználókat, hogy ő nem reptilián.


Meg kell adni, hogy Zuckerberg furcsa pislogását figyelembe véve a fiatalembernél valóban felmerül a kérdés, hogy igazán földi szerzet-e. Humora, őszintesége minden bizonnyal megnyugtató, és meggyőző. Nagyon valószínű, a mégis egy földi teremtmény, akinek a sors nem hozott mást, mint a siker. Mire hát az emberek félelme?

Ck8cEubUkAE1qbs

„Egy 2013-as felmérés szerint az Egyesült Államok szavazóinak 4 százaléka hiszi, hogy a társadalmat gyíkemberek irányítják. Akkor a Reptilians, vagyis hüllők oldalt Facebookon több mint 11 ezer ember lájkolta.” – publikálta a Gizmodo.

Valójában Mark Zuckerberg az első Kérdezz-felelek adásban a Facebook Live-en keresztül egy órás műsorát legalább 100 ezer ember nézte. Az alapítónak a Facebook fogyasztók kommentekben tehettek fel különféle kérdéseket, amelyek között szemezgetett.

Az egész adás legérdekesebb, egyben legszórakoztatóbb része az volt, amikor Zuckerberg váltig állította, hogy ő nem reptilián.

Mark-Zuckerberg

David Icke az paleoasztronautika hűséges terjesztője és tanítója is azt vallja, hogy a világot gyíkemberek irányítják.

Az élő adásban az egyik kommentelő megkérdezte Zuckerberget, hogy ő nem-e gyík?

„Azt hiszem, a nemet válaszolom. Nem vagyok gyík, de maradjanak ilyen minőségiek a kommentek a továbbiakban is, ez eddig egy remek Q&A adás” – válaszolta kicsit ingerlékenyen, ugyanakkor szatirikusan.

https://www.facebook.com/zuck/videos/10102895343490231/

Zuckerbergről a feltételezések egyre erősebbek gyíkemberségét illetően. Ezek az állítások leginkább a 2010-es évektől egyre gyakoribbak.

1

Érdekességképpen megnézhetünk egy videót, amelyen azt látjuk, hogy két fiatalember arról beszél, hogy egy román katonai szerepet betöltő tiszt nevét elhallgatni kívánó barátja miként találkozott a reptiliánokkal.

Valamilyen rejtélyes oknál fogva azonban róluk a felvételt nem tudja igazolni.



Forrás: origo.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com