Dániel Erzsébet kapta az idei Pro Probitate díjat

Dániel Erzsébet, népművelő, néprajzi gyűjtő, a Csemadok érsekújvári területi választmányának korábbi elnöke kapta az idei Pro Probitate - Helytállásért díjat. A magyar közösség számára példamutató kiállásért adományozott elismerést a kitüntetett, a felvidéki Érsekújváron, a Csemadok székházában rendezett ünnepélyes átadón vette át vasárnap.

    A Csemadok helyi központjának nagytermében tartott díjátadó ünnepségen számos vendég vett részt, soraikban a felvidéki magyar közösség politikai érdekképviseletének vezető képviselőit és több ismert közéleti személyiségét is látni lehetett.
    Az ünnepségen mondott köszöntőjében Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke a helytállás fontosságáról, annak felvidéki magyar példáiról illetve az ilyen viselkedés a közösségnek küldött üzenetéről beszélt.
    "Helytállni a mindennapokban a kis helytállásokkal lehet, s erről szól a Pro Probitate évről évre" - mondta az MTI-nek Menyhárt József. Hozzátette: 2017 a helytállás éve is, hiszen a Felvidéken megyei választások lesznek az ősszel,  és bízik benne, hogy a közösség helytállása ott is megmutatkozik majd.
    
Az átadón Csáky Pál az MKP európai parlamenti képviselője, a Pro Probitate díj egyik alapítója, jelentette be az idei díjazott személyét. Az MTI-nek elmondta: a díjnak személyre és régióra szóló üzenete is van, az idei díj odaítélésekor pedig az is szempont volt, hogy a díjazott hölgy és a nyugati régióból való legyen.
    "Dániel Erzsébet évtizedek óta szó szerint a vállán cipeli Párkány és tágabb Garam-vidék kulturális életét, számos fontos eseményt szervezett meg, számos objektum köszönheti neki a létrejöttét (...) az idén is jó kezekbe került ez a díj" - mutatott rá Csáky Pál, hozzátéve: bízik benne, hogy a díj buzdítás képen hat majd a többi a régióban tevékenykedő kultúraszervezőre is.
    Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke, felszólalásában Dániel Erzsébet eddigi életművét beszélt és tevékenységének fontosságát méltatta.
    "Dániel Erzsébet több évtizeden keresztül minden körülmények között tette a dolgát a felvidéki magyarság érdekében (...) mindig helytállt. Ilyen emberekre van szüksége a felvidéki magyarságnak ahhoz, hogy megerősödjön, s a következő generációk is magyarként tudjanak élni itt, a szülőföldjükön" - hangsúlyozta Bárdos Gyula.
    Dániel Erzsébet a neki adományozott Pro Probitate díjról az MTI-nek azt mondta: meglepetésként érte a díj, amit nagy megtiszteltetésnek tart, azért is, mert a felvidéki kitüntetései közül ez a legrangosabb. "Ez a díj azoké is, akikkel egész életem során körülöttem voltak, s akikkel együtt tettük a dolgunkat az itt élő magyarságért, és biztatás nekik is a jövő tekintetében, hogy tegyék a dolgukat" - mutatott rá Dániel Erzsébet.
    
A Pro Probitate - Helytállásért díjat 1994-ben alapították az akkori Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) - a későbbi Magyar Koalíció Pártjának elődpártjainak - parlamenti képviselői, a mártírhalált halt Esterházy János csehszlovákiai magyar politikus tiszteletére. A díjat minden évben kiosztják, azt a felvidéki magyar közösség egy-egy olyan jelentős személyiségének vagy szervezetének adományozzák akik kiállásukkal, a magyar közösség számára példamutató viselkedésükkel kiérdemelték azt. A díjat tavaly, Kolár Péter, a Csemadok kassai választmányának elnöke, a Thália színház volt igazgatója, egy évvel korábban pedig Albert Sándor, a révkomáromi Selye János Egyetem alapító rektora kapta.

MTI


Hozzászólások

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

A fiú segítségére siető asszonyt is durván bántalmazta a felbőszült férfi.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Be kell gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket a 2004. december 5-i népszavazással az akkori szocialista-liberális kormány a külhoni magyarokon ejtett - jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforr...

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

A kisebbségi nyelvhasználati törvény sorozatos megsértése miatt tömeges beadvánnyal fordult a szlovák kormányhivatalhoz a Pro Civis polgári társulás - közölte az MTI-vel a szóban forgó felvidéki magya...

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A jelenlegi ötvenről, harminc százalékosra csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét a pozsonyi törvényhozás egyik ellenzéki pártja, a Család vagyunk mozgalom, melynek vezetője ezt az indítván...

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi - jelentette ki Federica Mogherini az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Pozsonyban az uniós tagországok védelmi m...

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

Az Európai Unió (EU) vezetőinek nem szabad olyan megosztó tervekhez ragaszkodniuk, amelyek veszélyeztetik az eddigi az eddigi vívmányokat - hangsúlyozta a Magyar Közösség Pártja (MKP) a pénteki pozson...

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka, a kettős állampolgárságért folytatott küzdelem ikonikus felvidéki alakja - közölte a Magyar Közösség Pártja (MKP) hétfőn Facebook-oldalán. A Helytállásért-díj 2012-es kitüntet...

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Gazdasági, szociális illetve regionális kohéziós politikára kapta tavaly Szlovákia az európai uniós (EU) költségvetési támogatásainak mintegy 80 százalékát, 3,086 milliárd eurót - jelentette az Európa...

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

A kitűzött célokat nem elég teljesíteni, "el is kell adni" az embereknek - állapította meg Ivan Korcok szlovák külügyi államtitkár, uniós elnökségi feladatokkal megbízott kormánybiztos az EU-tagállamo...

http://ujhazak.com