Személyi kódra cserélik a születési számot Szlovákiában

Szlovákiában adatvédelmi okokból hamarosan egy véletlenszerű számsorból álló személyi kódra cserélik a lakosság személyi azonosító számát, az úgynevezett születési számot - jelentette a Hospodárské Noviny (HN) című pozsonyi gazdasági-közéleti napilap kedden belügyi forrásokra hivatkozva.

Szlovákiában a lakosság - az összes személyi okmányban és hivatalos kapcsolattartásban használt - személyi azonosító számának szerepét jelenleg egy tízjegyű, a születési dátumból illetve négy másik számból álló, úgynevezett születési szám tölti be.

sp

A születési számból az adott személy életkora mellett a neme is kiolvasható, mivel míg a férfiak esetében a számsorban a születési dátum hónapja helyén annak számmegjelölése szerepel, addig a nőknél a hónapot jelző kétjegyű szám első számjegyéhez ötöt hozzászámolnak.

A HN szerint a változtatás hátterében éppen ez áll, pontosabban az, hogy az Európai Unió (EU) a személyi adatok védelmére hivatkozva kifogásolta, hogy a jelenlegi azonosítóból több személyes információ is kiolvasható. Erre reagálva állt elő a szlovák belügyminisztérium a véletlenszerű számok ugyancsak tíz számjegyű sorából álló, úgynevezett BIFO személyi kódok bevezetésének tervével.

Az újítást, mely az összes állami fenntartású, illetve más közintézmény adatbázisában is rendszerszintű változtatást igényel, tízéves átmeneti időszak alatt folyamatosan vezetik majd be. Az ezzel járó költségek végső nagyságáról egyelőre még becslés sincs, ez idáig annyit lehet tudni, hogy a szlovák belügy e célra 8,4 millió eurós uniós támogatást kaphat, ám ez várhatóan csak a költségek egy részét fedezi majd.
http://hn.hnonline.sk/slovensko-119/na-rodne-cislo-zabudnite-prichadza-kod-937573

MTI

Hozzászólások

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

A fiú segítségére siető asszonyt is durván bántalmazta a felbőszült férfi.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Be kell gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket a 2004. december 5-i népszavazással az akkori szocialista-liberális kormány a külhoni magyarokon ejtett - jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforr...

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

A kisebbségi nyelvhasználati törvény sorozatos megsértése miatt tömeges beadvánnyal fordult a szlovák kormányhivatalhoz a Pro Civis polgári társulás - közölte az MTI-vel a szóban forgó felvidéki magya...

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A jelenlegi ötvenről, harminc százalékosra csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét a pozsonyi törvényhozás egyik ellenzéki pártja, a Család vagyunk mozgalom, melynek vezetője ezt az indítván...

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi - jelentette ki Federica Mogherini az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Pozsonyban az uniós tagországok védelmi m...

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

Az Európai Unió (EU) vezetőinek nem szabad olyan megosztó tervekhez ragaszkodniuk, amelyek veszélyeztetik az eddigi az eddigi vívmányokat - hangsúlyozta a Magyar Közösség Pártja (MKP) a pénteki pozson...

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka, a kettős állampolgárságért folytatott küzdelem ikonikus felvidéki alakja - közölte a Magyar Közösség Pártja (MKP) hétfőn Facebook-oldalán. A Helytállásért-díj 2012-es kitüntet...

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Gazdasági, szociális illetve regionális kohéziós politikára kapta tavaly Szlovákia az európai uniós (EU) költségvetési támogatásainak mintegy 80 százalékát, 3,086 milliárd eurót - jelentette az Európa...

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

A kitűzött célokat nem elég teljesíteni, "el is kell adni" az embereknek - állapította meg Ivan Korcok szlovák külügyi államtitkár, uniós elnökségi feladatokkal megbízott kormánybiztos az EU-tagállamo...

http://ujhazak.com