Szlovákia benyújtotta az Európai Bírósághoz a kötelező kvóták elleni keresetét

Szlovákia keresetet nyújtott be szerdán az Európai Bírósághoz (ECJ) azon európai uniós döntés ellen, amelynek értelmében 120 ezer menedékkérőt osztanának szét az uniós tagországok között - jelentette be Robert Fico miniszterelnök a kormány ülését követően Pozsonyban.

A menedékkérők újraelosztásáról szóló döntést az unió belügyminiszterei - minősített többségi szavazással - szeptember 23-án hagyták jóvá.

____robert-fico

Pozsony a szerdán iktatott keresetben az uniós döntés érvénytelenítését és a perköltségek megtérítésének jóváhagyását kéri a luxembourgi székhelyű bíróságtól.

Robert Fico szlovák kormányfő a kereset beadásának bejelentését követően újságíróknak nyilatkozva kiemelte: a kötelező kvótákat az uniós belügyminiszterek az Európai Tanács korábbi döntése ellenében hagyták jóvá.

"Úgy gondoljuk, hogy ebben az esetben megsértették az Európai Parlament (EP) és a nemzeti parlamentek jogait" - szögezte le.

Utalva arra, hogy a szeptemberi döntéshozatalkor Szlovákián kívül Magyarország, Csehország és Románia is a kötelező elosztás ellen szavazott, Finnország pedig tartózkodott, Robert Fico leszögezte: Pozsony azon az állásponton van, hogy az uniós belügyminiszterek tanácsának egyhangú, nem pedig minősített többségi döntést kellett volna hoznia.

Azt, hogy a kötelező kvótákat Pozsony meg fogja támadni, már az uniós döntés másnapján bejelentette Robert Fico. A kereset beadásához szükséges parlamenti határozatot szeptember 30-án hagyta jóvá a pozsonyi törvényhozás.

Bár a kötelező kvótákat Szlovákiában a közvélemény döntő többsége ellenzi, a kvótadöntésnek a luxembourgi bíróságon való megtámadása mégis megosztotta a szlovák politikai osztályt. A kereset beadását korábban több szlovák ellenzéki párt is bírálta: többségükben azzal érveltek, hogy a lépés olyan ellenséges gesztus, amely árthat az ország unión belüli helyzetének.

A kérdést eltérően ítéli meg a szlovákiai magyar választók szavazataira számító két párt, a Berényi József vezette Magyar Közösség Pártja (MKP) és a Bugár Béla vezette Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt is. Míg az MKP álláspontja egyértelmű, hiszen a felvidéki magyar párt októberben aláírásgyűjtést is indított a kötelező kvóták elutasításának céljával, addig a migránskérdésben rendszerint a nyugat-európai befogadó politika mellett álló Most-Híd keményen bírálta a luxembourgi beadványt.

MTI

Hozzászólások

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

A fiú segítségére siető asszonyt is durván bántalmazta a felbőszült férfi.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Be kell gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket a 2004. december 5-i népszavazással az akkori szocialista-liberális kormány a külhoni magyarokon ejtett - jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforr...

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

A kisebbségi nyelvhasználati törvény sorozatos megsértése miatt tömeges beadvánnyal fordult a szlovák kormányhivatalhoz a Pro Civis polgári társulás - közölte az MTI-vel a szóban forgó felvidéki magya...

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A jelenlegi ötvenről, harminc százalékosra csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét a pozsonyi törvényhozás egyik ellenzéki pártja, a Család vagyunk mozgalom, melynek vezetője ezt az indítván...

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi - jelentette ki Federica Mogherini az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Pozsonyban az uniós tagországok védelmi m...

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

Az Európai Unió (EU) vezetőinek nem szabad olyan megosztó tervekhez ragaszkodniuk, amelyek veszélyeztetik az eddigi az eddigi vívmányokat - hangsúlyozta a Magyar Közösség Pártja (MKP) a pénteki pozson...

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka, a kettős állampolgárságért folytatott küzdelem ikonikus felvidéki alakja - közölte a Magyar Közösség Pártja (MKP) hétfőn Facebook-oldalán. A Helytállásért-díj 2012-es kitüntet...

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Gazdasági, szociális illetve regionális kohéziós politikára kapta tavaly Szlovákia az európai uniós (EU) költségvetési támogatásainak mintegy 80 százalékát, 3,086 milliárd eurót - jelentette az Európa...

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

A kitűzött célokat nem elég teljesíteni, "el is kell adni" az embereknek - állapította meg Ivan Korcok szlovák külügyi államtitkár, uniós elnökségi feladatokkal megbízott kormánybiztos az EU-tagállamo...

http://ujhazak.com