Teherbe ejtette a 10 éves kislányt a megerőszakolója

Hiába mesélte el a gyermek, hogy mit művel vele a nagymamája párja.Darrick GuidertRendszeresen megerőszakolta a barátnője 10 éves unokáját Darrick Guidert. A 39 éves pedofil áldozata többször is elmondta a családjának, hogy mit művel vele Guidert, ám a rokonok nem hittek a gyereknek.

A család csak akkor vette észre, hogy valami tényleg történik, amikor a kislány teherbe esett és már a hetedik hónapban járt. A rendőrség letartóztatta a férfit, aki gyermekmolesztálás vádjával állt bíróság elé. A bíró 60 év börtönre ítélte első fokon a vádlottat.

A tárgyalás során kiderült, hogy Guidert akkor erőszakolta meg először a gyereket, amikor a kislány a nagymamájához költözött 2014 júniusában. A gyermek azonnal szólt a nagyanyjának, de ő nem hitt neki, ezért tovább folytatódhatott a bántalmazás.

A nő végül januárban gyerekorvoshoz vitte az unokáját. Az orvos azonnal azt tanácsolta, hogy a nagymama vigye kórházba a kislányt. A terhesség azonban csak most márciusban derült ki, amikor a gyerek anyja észrevette, hogy a lánya várandós.

Wisconsin államban a 24. hét után már nem lehet abortuszt végrehajtani. Ez alól az az eset sem képez kivételt, ha a magzat nemi erőszak következtében fogant. A 10 éves kislánynak tehát mindenképpen a világra kell hoznia a gyereket.

(Forrás: fullank.com)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com