Terroristákkal teli épületet rohamoztak meg a rendőrök Tunéziában

Hat ember halt meg Tunisz külvárosában, ahol egy fegyverekkel teli lakóházra csapott le a hatóság.tunisterrorElbarikádozták magukat a fegyveres iszlamisták Tunisz egy nyugati peremvárosában található házában, amikor megjelentek a rendfenntartók, akik körülvették az épületet. A biztonsági erők ezután lekapcsolták a gázt és az elektromos áramot, majd megpróbáltak tárgyalni a terroristákkal, hogy azok engedjék szabadon a nőket és gyerekeket, de a szélsőségesek erre nem voltak hajlandóak.

A különleges egység ekkor megrohamozta a lakóházat, amelyből a terroristák viszonozták a tüzet. A rajtaütésben öt nő és egy férfi meghalt, egy gyerek és egy rendőr pedig megsebesült. A belügyminisztérium tájékoztatása szerint a halottak mindegyike terrorista volt.

Az akció során két gyereket tudtak kimenekíteni a terroristák által megszállt házból a rendőrök. Az információk szerint ők a lelőtt szélsőségesek rokonai. A különleges egység ezenkívül őrizetbe vett egy férfit és egy nőt.

A rajtaütés része volt annak a kampánynak, aminek célja az, hogy kiiktassák azokat az iszlamista fegyvereseket, akik veszélyeztetik Tunézia stabilitását. Az észak-afrikai országban a november 23-án lesz elnökválasztást. Ezt előzi meg a parlamenti választás, amit október 26-án tartanak.

A kormány korábban már jelezte, hogy a rendezvényt megzavarhatják a terroristák. Az őszi választások most azért is különösen fontosak az országban, mert ezekkel elvileg lezárul Tunéziában a demokratikus átalakulási folyamat.

(Forrás: atv.hu)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com