Terrorizmus miatt járnak meztelenül a nők az utcán

Ha egy muszlim férfi a feleségén kívül más nőt lát meg pucéran, akkor öngyilkosnak kell lennie.isisAmióta elkezdődött a terrorizmus elleni harc, az emberek nem látnak sok változást, sőt, a helyzet úgy tűnik, hogy egyre rosszabb, és a terroristákat semmi sem állíthatja meg abban, hogy az egész világra kiterjesszék a hatalmukat.

A brit nők ezért úgy döntöttek, hogy a saját kezükbe veszik a harcot, és a következő szombaton, 13 órakor, meztelenül fognak kimenni a házukból, hogy az összes terroristát eltüntessék a lakónegyedből.

A nők azért bíznak a sikerben, mert a muszlim férfiak csak a nejüket láthatják ruhátlanul. Amennyiben egy olyan pucér nőt pillantanak meg, aki nem a nejük, akkor kötelességük megölni magukat. Az antiterrorista erőfeszítésben javasolt az egész tömbházat megkerülni, hogy minél több muszlim férfi lássa a meztelenkedést.

A hazafias férfiak azzal bizonyíthatják, hogy támogatják a mozgalmat, hogy kiülnek a házuk elé, ezzel megmutatva, hogy nem szimpatizálnak az terroristákkal. Az iszlám az alkohol fogyasztást is tiltja, tehát néhány üveg hideg sör elkortyolgatásával is azt üzenhetik a férfiak, hogy az antiterrorista mozgalom mellett állnak.

A brit kormány értékeli a megmozdulást, és örül azoknak, akik részt vesznek benne.

(Forrás: fullank.com)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com