Több ezren tüntetnek Pozsonyban Európa "iszlamizálódása" és az EU menekültpolitikája ellen

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Több ezer fős tömeg gyűlt össze Pozsony belvárosában, a Szlovák Nemzeti Felkelés terén szombat délután, hogy Európa állítólagos iszlamizálódása és az Európai Unió menekültpolitikája ellen tüntessen.isisAz "Alternatív út" nevet viselő szervezet által előre bejelentett megmozdulást rendkívüli biztonsági intézkedések kísérik, a belvárosban több száz rendőr, köztük rohamrendőrök felügyelik a rendet. A tüntetők a pozsonyi főpályaudvarnál gyűltek össze, majd a szlovák nemzeti szimbólumokat, valamint az Európai Unió bevándorláspolitikáját bíráló jelszavakat tartalmazó transzparenseket magasba emelő tömeg rendőri kísérettel átvonult a tüntetés helyszínére.

Útközben csak egy kisebb incidens történt: a rendőrök letartóztatták azt a tüntetőt, aki házilag összebarkácsolt könnygázgránátot próbált dobni az elnöki palota előtt összegyűlt, rendőrségi kordonnal elkerített néhány tucat ellentüntető közé.

A megmozdulás résztvevői főként fiatalok, számuk néhány ezerre tehető. A Szlovák Nemzeti Felkelés Terét félig megtöltő tömeg előtt sok szónoklat hangzott el, beszédet mondott többek között a szlovák sajtó által szélsőjobboldalinak nevezett Szlovák Megújhodási Mozgalom vezetője, Marián Kotleba besztercebányai megyeelnök is.

A szónokok kivétel nélkül a menekültek Európába való beáramlását és a "kontinenst elárasztó iszlámot" ostorozták, helyenként durva kritikával illetve az EU vezetését, valamint a menekültkvóták bevezetését támogató szlovákiai EP-képviselőket, akiket ismételten hazaárulónak neveztek és egyéb nyomdafestéket nem tűrő jelzőkkel illettek.
A tüntetés szervezőinek előre bejelentett szándéka szerint a megmozdulás este hat óráig tart.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com