Török külügyminiszter: Washington ellentmondó nyilatkozatokat tesz a szíriai kurdok szervezetéről

A török külügyminiszter azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy ellentmondó nyilatkozatokat tesz a Népvédelmi Egységek (YPG) szíriai kurd milíciáról, egyúttal szorgalmazta, hogy Washington szakítsa meg a kapcsolatot a kurd szervezettel.Mevlüt CavusogluMevlüt Cavusoglu erről Tbilisziben grúz és azeri kollégájával tartott találkozóján beszélt. Az Egyesült Államok nem tekinti terrorszervezetnek az YPG-t, sőt támogatást nyújt neki a Szíriában és Irakban jelentős területeket uraló Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni harcához.

Törökország nem nézi jó szemmel a kurdok katonai sikereit Irakban és Szíriában, mert attól tart, hogy határai mentén egységes kurd nemzet jöhet létre, amelyet nemzetbiztonsági kockázatnak tart, különösen annak fényében, hogy délkeleti tartományaiban rengeteg kurd nemzetiségű lakos él. Törökország azt állítja, az YPG állt a 28 halálos áldozatot követelő szerdai ankarai robbantásos merénylet hátterében.

Cavusoglu a TRT Haber török állami televízióban közvetített beszédében a "gyengeség jelének" mondta, ha az YPG-hez hasonló szervezetekkel működnek együtt az Iszlám Állam elleni harcban. A török politikus hozzátette, hogy John Kerry amerikai külügyminiszter kettejük csütörtöki telefonbeszélgetésében azt mondta, az YPG-t nem tartja megbízhatónak. "Jelentős fejlemény, ha az Egyesült Államok kezdi megérteni a helyzetet.

Fontos, hogy egy olyan ország, mint az Egyesült Államok, világosan megfogalmazza a terrorizmushoz és a terrorszervezetekhez való viszonyát - tette hozzá. Az amerikai külügyminisztérium egyik szóvivője csütörtökön nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy az YPG követte el a szerdai ankarai merényletet. A szóvivő felszólította Törökországot, hogy szüntesse be a kurd milícia szíriai állásainak bombázását.

A legfőbb szíriai kurd párt, a Demokratikus Egyesülés Pártja (PYD) tagadta, hogy a tömörülés katonai szárnyának, az YPG-nek köze lenne az ankarai merénylethez. A PYD azzal vádolta Törökországot, a merényletet a szíriai harcokban történő szerepvállalása igazolására használja fel.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com