Török miniszterelnök-helyettes: „A nők ne nevessenek nyilvánosan!”

Bülent Arinç a Törökországban zajló erkölcsi korrupcióról, és az emberek szégyenérzetéről, becsületéről beszélt.Bülent ArinçA török miniszterelnök-helyettes éles kritikát fogalmazott meg a török társadalommal kapcsolatban. Bülent Arinç szerint mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy a Korán mit mond ki bűnös dolognak.

A politikus erre említette példaként, hogy az iszlám szent könyve alapján, a nők nem nevethetnek nyilvánosan. Bülent Arinç hozzátette, hogy az asszonyok olyan szükségtelen dolgokról beszélgetnek, mint a receptek, ismerősök, események.

A miniszterelnök-helyettes azonban nemcsak a nőket bírálta, hanem a férfiakat is, akiknek hűségesnek kell lenniük a feleségükhöz. A fiatalok is megkapták a magukét! Velük kapcsolatban az Bülent Arinç problémája, hogy a körükben egyre jobban terjed a kábítószer-fogyasztás, és a nők elleni erőszak, ez pedig morális züllést jelent. Bülent Arinç végezetül a televíziós műsorokat is kritizálta, mert azok szexfüggőséget okoznak a fiataloknál.

S, hogy ennyi bűnre mi jelentheti a gyógyírt? A miniszterelnök-helyettes szerint a Korán rendszeres olvasása. Bülent Arinç szorgalmazta, hogy az egész török társadalom, a saját becsülete érdekében, fedezze fel újra a Koránt.

(Forrás: klubradio.hu)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com