Trócsányi: a menekültelosztási kvótát az uniós szerződések megváltoztatása után lehetne csak bevezetni

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Az állandó menekültelosztási mechanizmust az uniós szerződések megváltoztatása után lehetne csak bevezetni - jelentette ki az MTI-nek adott interjúban Trócsányi László igazságügy-miniszter pénteken Krakkóban.TrócsányiA miniszter azt követően nyilatkozott, hogy lengyel kollégájával, Zbigniew Ziobróval tárgyalt az igazságügyi tárcák együttműködéséről, ezen belül a migráció és a terrorizmus elleni harc kérdéseiről. Az egyeztetés során arra is kitértek, hogy az EB két tervet mutatott be szerdán az uniós menekültrendszer megreformálására, és az egyik értelmében lehetőség lenne a menedékkérők tagállamok közötti kvótaalapú elosztási mechanizmusának bevezetésére is.

Már a tavaly szeptemberben megszavazott, 120 ezer migráns elosztását előirányzó egyszeri kvóta érvényesítése megmutatta: nem működik az elosztó mechanizmus - értékelte Trócsányi, hozzátéve: e témában, valamint a tervbe vett állandó uniós menekültelosztási mechanizmust illetően is "kezd összerázódni egy közép-európai pozíció".

A tagállami szinten elutasított menedékjogi kérelmek uniós szintű felülbírálásának lehetőségét illetően a miniszter úgy értékelte: a menedékjogi kérdések nem tartoznak kizárólag az uniós szervek hatáskörébe, hanem osztott hatáskörről van szó.

Aláhúzta: az uniós tagállamoktól "nem vonható el az a joguk, hogy a kérelmeket nemzeti szinten bírálják el". Az érvényben lévő uniós szerződések értelmében "nem adtuk át a szabadság, a biztonság és a jog térségébe vonatkozó kompetenciákat" - szögezte le Trócsányi, kifejtve: "semmiképpen sem elfogadható, hogy ma egyezer, holnap ötezer, utána akár ötvenezer ember betelepítéséről más döntsön".

A témában az Európai Unió fórumán a jövőben "nagyon komoly kompetenciaküzdelem várható" - vélte Trócsányi László, hozzátéve: "megkerülhetetlen, hogy ez nagyobb vitát váltson ki, mint ez az egyszeri kvóta esetében történt".
A miniszter örömét fejezte ki, hogy Zbigniew Ziobro pénteken Krakkóban tett bejelentése alapján Lengyelország Magyarország oldalán bekapcsolódik abba a perbe, amelyet a magyar kormány az Európai Bíróságnál kezdeményezett a tavaly szeptemberben elfogadott egyszeri menekültátirányítási kvóta ügyében.

Mint megjegyezte, nem mellőzhető, hogy "Lengyelország a 40 milliós lakosságával, Magyarország a 10 milliós, Szlovákia pedig a maga 5 milliós lakosságával száll szembe a szeptemberi döntéssel, mivel így gyakorlatilag egy 55 milliós népesség képviselői nyújtottak be keresetet". Emlékeztette arra is: alperesként az Európai Bizottság oldalán nyolc uniós tagállam - köztük Olaszország, Görögország, Svédország, Luxemburg és Németország - avatkozott be a Magyarország által kezdeményezett perbe.

Az előző lengyel kormány tavaly szeptemberben beleegyezett az Európai Bizottság egyszeri menekültelosztási kvótájába, vállalva mintegy hétezer migráns befogadását 2017 végéig. Ezt a döntést a tavaly novemberben kormányra lépő Jog és Igazságosság - tiszteletben tartva a jogfolytonosságot - maga is vállalja, azzal a kitétellel, hogy nemzetbiztonsági szempontokat érvényesít a menedékjogi kérelmek felülbírálásakor.

Így Magyarországtól és Szlovákiától eltérően Lengyelország az Európai Bíróságnál nem nyújt be ez ügyben önálló keresetet. A szejm a múlt héten viszont a szeptemberi kvótát bíráló határozatot fogadott el.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com