Túlélte az 5 napos újszülött, akit elrablója 29 órára ott hagyott a fagyban

Egy fiatal amerikai házaspár a legrosszabb rémálmát élte át, amikor az otthonukból eltűnt az 5 napos kisfiuk.


Brianna és Bruce teljesen kétségbeestek és egy ideig a rendőrség sem tudott semmit kideríteni.

A család házában ugyanis betörésnek nyoma sem volt egyedül a baba tűnt el mózeskosarából ami abban a szobában volt, ahol ők is aludtak.

75684_baba1 (1)

A rendőrség azonnal körözést adott ki három államban, a helyzetet az is sürgette, hogy rendkívül hideg idő volt éjszakai fagyokkal. A keresés folyamatosan zajlott, közben pedig feltűnt a nyomozóknak, hogy egyvalaki nem vett részt benne, a kisfiú nagynénje, Kristin, aki szintén eltűnt. – írja  mirror.

75686_baba3

Másnap hajnalban 300 kilométerrel arrébb Mike Horihan őrmester egy benzinkút mellett gyereksírást hallott. Mikor odament egy kék ládát látott, benne egy alig néhány napos babával.

„Csoda, hogy túlélte a hideget, egész éjszaka fagyott, ő pedig 29 órával korábban tűnt el…” – mondta el később.

75685_baba2

Nemsokára a benzinkút közelében megtalálták a zavarodott nagynénit is. A nő elméje addigra teljesen elborult, azt hitte övé a gyerek. A telefonján olyan sms-eket írt, hogy terhes, a bőröndjében pedig volt egy álhas. Ezek alapján az elrabolt babát sajátjának akarta, hogy felnevelhesse. Azonban valamiért megijedt és visszavitte a gyereket, majd otthagyta a fagyban.

75688_baba4

Az őrült nagynéni tettéért nemrég 25 év börtönt kapott, a szülők pedig végre újra megölelhették eltűnt babájukat.

Forrás: kiskegyed

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com