Tűz egy párizsi lakóházban, többen meghaltak

Nyolc ember, köztük két gyerek meghalt szerda hajnalban egy lakóházban keletkezett tűzben Párizs északi részén - közölték rendőrségi források. Az első vizsgálatok szerint feltehetően bűncselekmény történt.

Kétórás különbséggel kétszer csaptak fel a lángok Párizs 18. kerületének egyik lakóházában, azaz két beavatkozásra volt szükség ugyanazon a címen, először hajnali fél háromkor, aztán fél ötkor" - közölte Gabriel Plus, a párizsi tűzoltóság szóvivője. A tűz először az épület földszintjén lobbant fel, majd a lépcsőházon át átterjedt a felsőbb emeletekre. Oka egyelőre nem ismert.

2

Száznál több tűzoltó vett részt a lángok oltásában.

Rendőrségi források szerint az áldozatok közül ketten úgy vesztették életüket, hogy kiugrottak az épület ablakából.

Bernard Cazeneuve belügyminiszter felkereste a tűzeset helyszínét, és úgy nyilatkozott: korai egyelőre arról beszélni, hogy mi okozhatta a tüzet.

A párizsi ügyészség a bűnügyi rendőrséget bízta meg az ügy kivizsgálásával, ami arra utal, hogy az első vizsgálatok szerint feltehetően szándékos gyújtogatás történt.

"Egyértelmű, hogy amikor két hívást kapunk ugyanazon az éjszakán, nem lehet nem arra gondolni, hogy szándékosságról van szó" - mondta Pierre-Henry Brandet, a belügyminisztérium szóvivője.

"Mindent megteszünk, hogy fényt derítsünk ennek a tragédiának a hátterére" - jelezte közleményben Francois Hollande államfő.

A helyszínre ellátogatott Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere is, aki elmondta, hogy nem szociális lakásokban ütött ki a tűz, és az épület nincs szanálásra ítélve. Egy magánkezelésben lévő házról van szó, amelyben 15 lakást érintett a tűz. "Párizs ma délelőtt gyászol" - mondta a főpolgármester.

Az elmúlt tíz évben ez volt a legsúlyosabb tűzeset a francia fővárosban.

MTI

Hozzászólások

Elképesztő mit tudnak művelni az emberek, ha bekattannak! – videó

Elképesztő mit tudnak művelni az emberek, ha bekattannak! – videó

Hat órán keresztül romokká alakított át egy parkoló autót a zavart nő.

Békésen nézegette a boltban a karácsonyfákat, aztán irdatlan rongálásba kezdett!

Békésen nézegette a boltban a karácsonyfákat, aztán irdatlan rongálásba kezdett!

Egy garázdálkodó hódra kellett kihívni a Seriffet, amikor Amerikában a Charlotte Hall nevű kisváros szupermarketjébe zúzó üzemmódba kapcsolt a jószág.

Kezdődik! – ismeretlenek lőttek migránsokra Horgoson

Kezdődik! – ismeretlenek lőttek migránsokra Horgoson

Az eset csak a hét közepén történt, de nyilvánosságra, csak most hozták! – tudósítás

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

Azt üzenték Orbán Viktornak, hogy ne provokáljon, mert a románoknak is van tűréshatára.

Az utolsó 900 kilométere Fidel Castronak! - Fidel Castrot így helyezték örök nyugalmába

Az utolsó 900 kilométere Fidel Castronak! - Fidel Castrot így helyezték örök nyugalmába

Havannában kedd este búcsúztatták Fidel Castro-t egy nagygyűlés keretében. Kuba volt kommunista vezetője utolsó útján mintegy 900 kilométert tett meg, mindösszesen 4 nap alatt.

Az iszlám, lopakodó hódítása – videók

Az iszlám, lopakodó hódítása – videók

A magyar feliratos videók arról szólnak, egy volt muszlim Amerikában miként vélekedik az iszlámvallásról, illetve az USA számára mit jelent maga az iszlám.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Egy hónapja semmi hír a Wikileaks alapítójáról – Anonymus videó

Egy hónapja semmi hír a Wikileaks alapítójáról – Anonymus videó

Az ecuadori nagykövetségről rabolhatta el Julian Assanget a CIA!

Ideológiai gyarmatosítással zsarolják a fejlődő országokat!

Ideológiai gyarmatosítással zsarolják a fejlődő országokat!

Segély, meleg jog és gender követelése egyben a nyugati államok követelése a szegény országokkal szemben zsarolási szinten.

Két magyarországnyi város születik Kínában! – videó

Két magyarországnyi város születik Kínában! – videó

A petrodollárral megspékelt kommunista Kínának nagyon jól megy – megvalósítják a Jing-Jin-Ji tervet.

http://ujhazak.com