Új kormányt esketett fel az egyiptomi elnök

Máté Bence, az MTI tudósítója jelenti: Feleskette az új egyiptomi kormányt Abdel-Fattáh esz-Szíszi államfő szombaton, egy héttel azután, hogy a 14 hónapja hivatalban lévő előző kabinetet váratlanul lemondatta.egyptA harminchárom minisztériumból tizenhat élén történt személycsere, ugyanakkor továbbra is megtarthatták tisztségüket az olyan kulcsfontosságú tárcák vezetői, mint a belügy-, a külügy-, a védelmi, a beruházási és a pénzügyminisztérium. Több minisztériumot összevontak, és mostantól külön tárca foglalkozik a migrációs ügyekkel. A kormány élére az eddigi olajügyi miniszter, Seríf Iszmáíl került.

Megfigyelők szerint maga a kabinet is meglepődött, amikor múlt szombaton a miniszterelnök, Ibráhím Mahlab váratlanul benyújtotta kormánya lemondását, amelyet az államfő el is fogadott. A kormány ugyanis nem sokkal korábban, aznap reggel bejelentette a következő napokra vonatkozó munkatervét, amelyben a miniszterelnök egy hivatalos találkozója is szerepelt.

Ráadásul mindez mindössze egy hónappal a közelgő parlamenti választások előtt történt mindez, és az alkotmány értelmében a törvényhozás megalakulása után egyébként is új kormányt kell majd felállítani. Szíszi elnök többször is utalt arra, hogy nincs megelégedve a kormány teljesítményével, de ezt a drasztikus döntést valószínűleg inkább azoknak a híreknek a fényében kell értelmezni, amelyek az egyes minisztériumok falain belül burjánzó korrupcióról az utóbbi hetekben kiszivárogtak.

A legutóbbi botránysorozatot a mezőgazdasági miniszter múlt heti, korrupciós vádak miatti lemondása váltotta ki. Szaláh Helál és a mezőgazdasági tárca egyéb illetékesei ellen vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy kenőpénzek fejében osztogatták a földvásárlási engedélyeket üzletembereknek. A minisztert néhány perccel lemondása után az autójából kiszedve vették őrizetbe a kairói Tahrír téren.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com