Új modellek! A sátor, amellyel a fák között alhatsz

A sátrakat gyártó cég, a Tentsile tavaly állt elő a világ egyik legkülönlegesebb sátrával, amellyel a fák között alhatsz. Most azonban tovább fejlesztették sátraikat, így megismerkedhetünk a Trilliummal is, amelyben háromnál is több ember alhat, és bemutatták a Vistát is, amely pedig kétszintes sátor. Emellett megnézhetjük a Trilogyt is, amely a legnagyobb az összes közül, amely akár hat embert is képes megtartani. A Trilogyban három alvóhelyiség és egy közösségi tér is helyet kap.


A Tensile 2014-ben mutatta be első modelljét, amely tulajdonképpen hordozható, fára épült házacskák ötletéből indult ki. A sátrakat Alex Shirley-Smith és Kirk Kirchev találta ki 2012-ben és díjat is nyertek különleges alkotásaikkal. Ráadásul a cég igencsak környezettudatos, hiszen minden megvásárolt sátorért cserébe három fát ültetnek.  Most pedig nézzük meg a csodás sátrakat!


tree-tents-hammocks-camping-shelter-tensile-tentsile-5 tree-tents-hammocks-camping-shelter-tensile-tentsile-7 tree-tents-hammocks-camping-shelter-tensile-tentsile-13 tree-tents-hammocks-camping-shelter-tensile-tentsile-21 tree-tents-hammocks-camping-shelter-tensile-tentsile-24 tree-tents-hammocks-camping-shelter-tensile-tentsile-32 tree-tents-hammocks-camping-shelter-tensile-tentsile-33 tree-tents-hammocks-camping-shelter-tensile-tentsile-53 tree-tents-hammocks-camping-shelter-tensile-tentsile-54 tree-tents-hammocks-camping-shelter-tensile-tentsile-55 tree-tents-hammocks-camping-shelter-tensile-tentsile-gif-2

forrás: BoredPanda

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com