Újabb menekültcsoport érkezett vissza Görögországból Törökországba

Öt főből álló menekültcsoport érkezett vissza kedden sétahajón a görög Híosz szigetéről a török Cesme város kikötőjébe az Ankara és az Európai Unió közötti, a migránsáradat megfékezését célzó megállapodás keretében - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

A kitoloncoltak közül négyen afgánok, egy pedig iraki állampolgár.

EU-zaszlo

Cesméből az egészségügyi vizsgálat, az ujjlenyomatvétel és a személyes adatok rögzítése után a menekülteket buszokkal a szintén az Égei-tenger partján fekvő nyugat-törökországi Dikilibe szállították, ahová a tervek szerint később egy másik migránscsoport is érkezik. A nem szíriai menekülteket a török hatóságok a szükséges ügyintézés lebonyolítását követően repülőgépekkel hazájukba küldik tovább.

A március 18-i EU-török megállapodás értelmében április 4-én kezdődött meg azoknak az illegális határátlépőknek a visszaküldése Törökországba, akik március 20-a után érkeztek valamelyik görög szigetre, és akiknek a görög hatóságok elutasították a menedékkérelmét, vagy ők maguk elzárkóztak a kérelem benyújtásától.

Eddig 330 embert küldtek vissza, mert szinte mindenki folyamodott menekültstátusért Görögországban. Utóbbiak sorsa csak a kérelem elbírálása után dől el. A menedékkérelmek feldolgozása akadozik, és a görög hatóságok többször jelezték, hogy haladéktalanul szükségük van az EU által ígért menedékjogi szakértőkre.

Az EU-tagországok ezért cserében - egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig - legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, ahányat a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba.
Törökországból eddig 103 szíriai menekültet telepítettek át uniós országokba: Németországba, Finnországba, Hollandiába és Svédországba.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com