Újabb nagy erejű földrengés Közép-Olaszországban

Újabb nagy erejű földrengés rázta meg vasárnap reggel Közép-Olaszországban

Az olasz polgári védelem első adatai szerint a rengés 7,1 -es erősségű volt, nem sokkal később azonban a korábbi adatokat javítva 6,1-re mérte a 7 óra 41 perckor történt földmozgás erősségét.

földrengés

Az amerikai földtani intézet (USGS) először ugyancsak 7,1 es földrengést jelzett, később ezt 6,6-ra módosította.

Az epicentrum a szerdai földrengések térségében volt Norcia és Perugia között tíz kilométeres mélységben.

Norcia városában és Macerata térségében újabb épületdarabok omlottak össze. Norcia utcáin az emberek letérdepelve imádkoznak, miközben egymást követik az utórezgések. Rómában is megijedtek az emberek.

MTI

Hozzászólások


Napokon belül megkezdődik Rakka ostroma

Napokon belül megkezdődik Rakka ostroma

Ki foglalhatja el az Iszlám Állam fővárosát?

Közölték a merénylő személyazonosságát

Közölték a merénylő személyazonosságát

Nyilvánosságra hozta a szerdai londoni merénylet elkövetőjének kilétét csütörtök délután a Scotland Yard.

Egy 19 emeletes ház közepén vezették át a vonatot a kínaiak

Egy 19 emeletes ház közepén vezették át a vonatot a kínaiak

Tudjuk, hogy a kínaiak sok mindent megtesznek, néha az európai ember gondolataival összeegyezhetetlen dolgokat.

Muszlim migránsok verték meg a dán párt, mert sonkás pizzát ettek  - 18+

Muszlim migránsok verték meg a dán párt, mert sonkás pizzát ettek - 18+

Dániában egy fiatal párra támadt rá egy ötfős muszlim banda.

Elhunyt a világ egyik leggazdagabb embere David Rockefeller

Elhunyt a világ egyik leggazdagabb embere David Rockefeller

A világ egyik legidősebb milliárdosát New York-i otthonában érte a halál hétfőn -közölte a család szóvivője.

„Én is bevándorló vagyok”

„Én is bevándorló vagyok”

Soros György ezzel a kijelentéssel hívta fel a világ figyelmét, hogy már 30 éve támogatja a menekülteket.


Nem volt jó ötlet közelről felvételeket készíteni az érkező vonatról - videó

Nem volt jó ötlet közelről felvételeket készíteni az érkező vonatról - videó

Amerika - Rhinecliff vasútállomás.

Sierra Leonéban megütötte a főnyereményt talált gyémántjával egy pap

Sierra Leonéban megütötte a főnyereményt talált gyémántjával egy pap

Sierra Leonéban 709 karátos nyersgyémántot találtak az egyik bányában.

Menekültek nem kapnak lelkisegélyt és rabként vannak a békéscsabai táborban

Menekültek nem kapnak lelkisegélyt és rabként vannak a békéscsabai táborban

Ledöbbentek az Al Jazeera tévé riporterei, mikor a napokban a békéscsabai menekülttáborban jártak.

Angela Merkelt egy török lapban náciként ábrázolják

Angela Merkelt egy török lapban náciként ábrázolják

Hiába fizette le Angela Merkel 6 milliárd euróval Erdogánékat, mégis nagyon haragszanak rá!

http://ujhazak.com