Az ukrán elnök aláírta a jövő évi állami költségvetésről szóló törvényt

A jövő évi büdzsében jelentősen, az eddigi kétszeresére, 3200 hrivnyára, csaknem 36 ezer forintra emelték a minimálbért. Porosenko szavai szerint a költségvetés szociális jellegű, reformszellemű, védi a hazai gyártókat és a munkavállalókat, valamint jobb befektetési környezetet teremt az országban.

Kiemelte, hogy védelmi kiadásokra - beleértve a fegyverzet fejlesztését és a katonák ellátásnak javítását - a GDP 5,2 százalékát fogja Ukrajna a jövő évben költeni.



Korábban Andrij Parubij házelnök arról tájékoztatott, hogy jövőre 5,9 milliárd hrivnyával, több mint 66 milliárd forinttal növelik az állam védelmi kiadásait, amivel csaknem elérik a 133 milliárd hrivnyát, az 1500 milliárd forintot. Az ukrán elnök kitért továbbá arra, hogy a decentralizáció révén a helyi önkormányzatok saját büdzséje öt-hatszorosára emelkedett.

A kijevi parlament múlt szerdán hajnalban fogadta el végleges formában a 2017-es állami költségvetést, aminek még az idei elfogadása az egyik fő feltétele volt a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), hogy folytassa Ukrajna tavaly megkezdett pénzügyi támogatását. A képviselők egyebek között jóváhagyták, hogy a jövő évi GDP-arányos államháztartási hiány az IMF által várt mértékű, 3 százalék legyen.

A költségvetés jövőre 3 százalékos gazdasági növekedéssel számol az idei 1 százalékos GDP-bővülés után, a fogyasztói árnövekedés pedig 8,1 százalékra lassul 12 százalékról. Az IMF 17,5 milliárd dolláros hitelprogramról kötött szerződést Kijevvel, amelyet több részletben utal. Az első részletet - 5 milliárd dollárt - a megállapodás megkötésekor, 2015. március 13-án kapta meg Kijev, a második részletet - 1,7 milliárd dollárt - tavaly augusztus 4-én, a harmadik, 1 milliárd dolláros összeget pedig idén szeptember 18-án. Kijev most arra vár, hogy még decemberben megkaphassa a soron következő, 1,3 milliárd dolláros részletet, ami azonban szakértők szerint valószínűbb, hogy januárra tolódik át.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com