EBESZ-főtitkár: a hidegháború óta nem tapasztalt súlyos megosztottság uralja a szervezetet

A jelenlegi geopolitikai helyzet súlyos politikai megosztottságot okozott az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezeten (EBESZ) belül - hívta fel a figyelmet hétfőn Lamberto Zannier, az EBESZ főtitkára.

Ukrán és orosz hírforrások szerint Zannier Moszkvában kijelentette, hogy ennyire súlyos megosztottság a hidegháború óta nem volt az EBESZ-ben.

ebesz

Szavai szerint a szervezetben igyekeznek elkerülni, hogy újabb választóvonalak alakuljanak ki Európában. Az általános biztonságot veszélyeztető tényezők közé sorolta a radikalizmus és a terrorizmus terjedését, valamint az Európai Unió országaiban jelentős gondokat okozó menekülthullámot.

Zannier, aki a tervek szerint a nap folyamán Moszkvában találkozik Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, minderről még tárgyalásuk előtt beszélt a több szovjet utódállamot tömörítő Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) állandó tanácsának kibővített ülésén.

A főtitkár a Kommerszant című orosz napilap hétfői számában megjelent interjúban a kelet-ukrajnai válságról szólva úgy fogalmazott, hogy "óvatos derűlátással" tekint most a konfliktus rendezésének perspektívájára. Pozitív fejleménynek nevezte, hogy a szeptember 1-jén életbe léptetett tűzszünetet a felek alapvetően betartják. Kiemelte ugyanakkor, hogy a válság rendezését célzó minszki megállapodások teljesítése szerinte bonyolult és hosszú folyamat.

Közben Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn a fegyveres erők harci egységeinek parancsnokaival találkozva hangsúlyozta, hogy az ukrán hadseregnek folyamatosan magas szintű készültségben kell lennie, mert a Donyec-medencében bármelyik pillanatban kiújulhatnak a harcok.

"Egyáltalán nem hiszek (Vlagyimir) Putyinnak (Oroszország elnökének), (kelet-ukrajnai) bábjainak és az általuk tett ígéreteknek. A politikai, diplomáciai rendezés számunkra legjobb, legelfogadhatóbb feltételeiért küzdve nyíltan ki kell mondanom, hogy minden pillanatban készen kell állnunk a legrosszabbra" - szögezte le Porosenko.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com