Három párt tárgyal az új koalíció alakításáról Ukrajnában

Egy új kormánykoalíció kialakításáról kezdett zárt ajtók mögötti tárgyalásokat kedden az ukrán parlament három frakciója, hogy új koalíciós megállapodással és új miniszterelnök kinevezésével állítsák helyre kormányzóképes többséget, s ezzel megoldják az Ukrajnában hetek óta tartó kormányválságot.

A válságot az okozta, hogy a koalíció két nagyobb pártja február 16-án meghiúsította a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt, így Arszenyij Jacenyukot nem sikerült elmozdítani a miniszterelnöki posztról. Emiatt kilépett a kormánykoalícióból Julija Timosenko Haza (Batykivscsina) pártja és az Andrij Szadovij lembergi (lvivi) polgármester vezette Önsegély (Szamopomics). Oleh Ljasko Radikális Pártja már múlt szeptemberben kilátásba helyezte ellenzékbe vonulását, de hivatalosan csak most kedden jelentette be kilépését a koalícióból.

jacenyuk_arszenyij_02-620x330

A koalícióban így a két legnagyobb frakció maradt, a Petro Porosenko államfő mögötti tömörülés és a miniszterelnök vezette Népi Front, nekik együtt viszont nincs többségük a 450 fős ukrán törvényhozásban.

Kedden vált ismertté, hogy Timosenko frakciója kész részt venni egy új kormánykoalícióban, velük együtt már biztosított lenne az új kabinet parlamenti többsége. Az államfő mögötti frakció a Porosenkóhoz közel álló Volodimir Hrojszman jelenlegi házelnököt jelöli új miniszterelnöknek. Előző nap Petro Porosenko Blokkja azzal fenyegetőzött, hogy ő is kilép a kormánykoalícióból, ha Jacenyuk továbbra sem mond le.

Mivel a házszabályok szerint bizalmatlansági indítványt egy ülésszakon belül kétszer nem lehet a kormánnyal szemben benyújtani, azaz leghamarabb csak szeptemberben kerülhetne ismét napirendre a kérdés, az egyetlen gyors megoldás a válságra az maradt, ha Jacenyuk önként távozik posztjáról, és átadja helyét egy olyan személynek, akiben a koalíciós pártok megállapodnak. Ez a kompromisszumos személy pedig a jelenlegi helyzetben Hrojszman lenne.

Sajtóértesülések szerint nyugati országok viszont felhívták a figyelmet annak veszélyére, hogy a hatalom így ismét egy kézben összpontosulhat, mint a Janukovics-rezsim idején, hiszen Hrojszman az elnök mögött álló frakció tagja.

Timosenko frakciója a koalícióhoz történő csatlakozás feltételéül szabta egyebek között a termőföldeladás moratóriumának fenntartását, a gazdák állami támogatását és a lakossági rezsiterhek csökkentését.

Kiszivárgott, hogy a képviselőcsoport a keddi egyeztetésen újabb követeléssel állt elő, ragaszkodik bizonyos törvényjavaslatok elfogadásához. Artur Heraszimov, Porosenko pártjának képviselője újságíróknak elmondta, hogy frakciója kész engedni a követelésnek, azt azonban nem árulta el, konkrétan milyen előterjesztéseket hajlandók támogatni. Hozzátette, hogy ezekről az indítványokról csak az új koalíció megalakulása után szavaznak.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com