Kijev szerint terrortámadások készülnek ukrán nagyvárosok ellen

Az ukrán titkosszolgálatnak és a belügyminisztériumnak olyan információk kerültek a birtokába, amelyek szerint lőfegyverekkel és robbanószerekkel elkövetett terrortámadásokra, provokációkra lehet számítani számos ukrán nagyvárosban, beleértve a fővárost, Kijevet is - közölte vasárnap Arszen Avakov ukrán belügyminiszter. A veszély tényét az ukrán államfő is megerősítette.

A tárcavezető hivatalos Facebook oldalán azt írta, hogy operatív értesülések alapján az elkövetkező napokban "destruktív ukránellenes erők próbálják meg destabilizálni a helyzetet Ukrajnában". Hozzáfűzte, úgy döntött, hogy ezt nyíltan a lakosság tudomására hozza.

2

Avakov a pénteken elkövetett párizsi merényletekkel összefüggésben bejelentette, hogy az elkövetkező két hétben a rendvédelmi szervek fokozott készültségben lesznek.

Eszerint megerősítik a védelmét a repülőtereknek, a vasútállomásoknak, a metróknak, az autópályáknak és a hidaknak, valamint a diplomáciai képviseleteknek, valamint minden olyan helyszínnek, ahol sok ember tartózkodik egyszerre. Arra kérte a lakosságot, hogy megértéssel vegyék tudomásul azt, ha a hatóságok igazoltatnak valakit vagy átvizsgálják az autókat, működjenek együtt és azonnal jelentsék, ha gyanús személyeket vagy csomagokat vesznek észre.

Ukrajnában most tartják az általános helyhatósági választások keretében a polgármester-választások második fordulóját azokban a nagyvárosokban, ahol az október 25-én tartott első fordulóban egy jelölt sem szerezte meg a szavazatok többségét. Eszerint vasárnap voksolnak Kijevben és még 28 városban, beleértve 18 megyeszékhelyet.

Miután leadta szavazatát Kijevben, Petro Porosenko elnök újságíróknak megerősítette a belügyminiszter közlését arról, hogy terrorveszély fenyeget az országban.

Az államfő szavai szerint olyan információt kapott Kijev a párizsi merényletek után, miszerint "iszlám terroristák kapcsolatban állhatnak Ukrajnában tartózkodó személyekkel". Hozzátette, hogy Ukrajna szorosan együttműködik külföldi partnereivel a béke és a biztonság megőrzése érdekében.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com