Kijev szerint tiltott nehézfegyvert vetettek be a kelet-ukrajnai szakadárok

Kijev szerint egyre hevesebben támadnak az Oroszország által támogatott szakadárok Ukrajna keleti részén, keddre virradóan a minszki megállapodások által tiltott nehézfegyvert is bevetettek.

A kijevi hadműveleti parancsnokság szokásos reggeli közleménye szerint az éjjel 33-szor sértették meg a tűzszünetet a szakadár erők. A legtöbb támadás a Donyeck környéki katonai állásokat érte.

ebesz

A Luhanszk megyei Popaszna város környékére kétszer is tüzet nyitottak nagy kaliberű, 120 milliméteres aknavetővel. A dél-donyecki Mariupol kikötőváros közelében, Sirokine településnél pedig 82 milliméter kaliberű aknavetőt vetettek be. Mindkét típusú fegyverzetről azt állították korábban a szakadárok, hogy a minszki megállapodásoknak megfelelően már kivonták őket a frontvonal menti övezetből.

Heorhij Tuka, Luhanszk megyei kormányzó kedden arról adott hírt, hogy a szeptember 1-jén életbe léptetett fegyvernyugvás óta először lőttek lakott területet is a szakadárok: Popaszna városának egy sűrűn lakott kerületébe találtak be 80 milliméter kaliberű tüzérségi lövedékek. A kormányzó szavai szerint csak a szerencsének köszönhető, hogy senki sem esett áldozatul a támadásnak.

Az ukrán felderítés keddi jelentése szerint Donyeck városában egy 20 harckocsiból álló konvojt észleltek, ezenfelül a megyeközponttól nem messze lévő Marjinka településnél, közel az ukrán fegyveres erők állásához négy harckocsit fedeztek fel "nem túl szerencsésen elrejtve".

Alexander Hug, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai megfigyelői küldöttségének helyettes vezetője aggodalmának adott hangot a tűzszünet "törékenysége" miatt.

Az EBESZ megfigyelői a napokban látogatást tettek a szakadárok által februárban megszállt Debalceve városában. Azt tapasztalták, hogy a város vasútállomását - amely fontos csomópont a szakadárok által ellenőrzött területek és Oroszország között - teljesen helyreállították, miközben a településen a lakóházak még mindig romosak. Vezetékes víz van a városban, élelmiszer is elegendő a boltokban, ugyanakkor hiányt tapasztaltak gyógyszerekből és palackozott ivóvízből. Hug szavai szerint a település "erősen militarizált". Sok lakója elhagyta a várost, az utcák kihaltak.

Debalceve szakadár polgármestere a DAN donyecki szeparatista hírügynökség szerint kedden közölte, hogy az ukrán fegyveres erők állítólag megpróbáltak behatolni a városba. A donyecki szakadárok pedig azt állították, hogy keddre virradóan az ukrán hadsereg 82, illetve 120 milliméter kaliberű aknavetőkkel kilenc órán át lőtte a megyeközpont északi részét, beleértve a korábbi harcokban már rommá lőtt nemzetközi repülőtér környékét.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com