Őrizetbe vették Kijevben a nacionalista UKROP párt vezetőjét, az ismert oligarcha, Kolomojszkij "jobb kezét"

Őrizetbe vette az ukrán legfőbb ügyészség Hennagyij Korbant, a nacionalista Hazafiak Ukrajnai Egyesülése (UKROP) nevű nemrég létrehozott párt vezetőjét, Ihor Kolomojszkij ismert ukrán oligarcha, dnyipropetrovszki exkormányzó "jobbkezét" a hét végén Kijevben.

A politikus ügyvédje szerint nyílt politikai nyomásgyakorlásról van szó az UKROP pártra, amely a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszkban igen jó eredményt ért el az egy héttel ezelőtt tartott helyhatósági választásokon. A nemrég alakult párt az eddig közölt nem hivatalos eredmények szerint megszerezte a szavazatok többségét a tanácsválasztáson, polgármesterjelöltje pedig bejutott a második fordulóba.

ukkk

A pártot létrehozó és vezető Hennagyij Korbant a főügyészség sikkasztással és bűnszövetkezetben való részvétellel gyanúsítja. Szombat esti kihallgatása során vették őrizetbe a főügyészségen, és jelenleg Kijevben tartják fogva az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) vizsgálati fogdájában.

A politikus tagadja, hogy sikkasztott volna abból az állami védelmi alapból, amelyet állítása szerint ő maga hozott létre Dnyipropetrovszkban a kelet-ukrajnai hadműveletben részt vevő ukrán fegyveres erők támogatására, és az alapítvány "fő adományozója" volt.

Azzal is gyanúsítják a hatóságok, hogy köze volt két állami hivatalnok elrablásához, amit Korban szintén tagad. Ügyvédje szerint őrizetbe vételekor a hatóságok számos eljárási hibát követtek el. Ihor Kolomojszkij március végén hangos botrányok után távozott a dnyipropetrovszki kormányzóság éléről.

Helyettese, Hennagyij Korban vele együtt lemondott, ezután alapította meg az UKROP pártot (a mozaikszó jelentése: kapor).

Kolomojszkij, az ismert dnyipropetrovszki oligarcha - aki egyebek mellett tulajdonosa Ukrajna legnagyobb pénzintézetének, a Privatbanknak és a MAU ukrán légitársaságnak - összekülönbözött a kijevi vezetéssel két állami többségi tulajdonú, de már régóta az üzletember-politikus befolyása alatt álló olajvállalat, az Ukrnafta és az Ukrtransznafta irányítása ügyében.

A konfliktust végül Petro Porosenko államfő és Kolomojszkij rendezték egymás között: az oligarcha benyújtotta lemondását a kormányzói posztról, amit az elnök - megköszönve a tisztségben végzett munkáját - elfogadott. Az exkormányzó beleegyezett a vezetőcserékbe is az említett olajvállalatoknál.

Kolomojszkij hozta létre a Luhanszk megyében szolgáló Ajdar nevű önkéntes zászlóaljat a Moszkva-barát kelet-ukrajnai szakadárok elleni művelet támogatására. A dnyipropetrovszki exkormányzót Kijev korábban többször megvádolta azzal, hogy az alakulatba verbuvált önkénteseket saját magánhadseregeként is alkalmazza nyomásgyakorlásra üzleti, politikai érdekeinek érvényesítése érdekében.

MTI

Hozzászólások

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

Porosenko szerint már több mint két és félezer ukrán katona halt meg az orosz agresszió miatt

Porosenko szerint már több mint két és félezer ukrán katona halt meg az orosz agresszió miatt

Az Ukrajna ellen két éve tartó orosz agresszió miatt eddig 2504 ukrán katona vesztette életét - mondta Petro Porosenko államfő szerdán Kijevben, az ország függetlenségének 25. évfordulója alkalmából r...

Politikai menedéket kért Ukrajnában egy ismert orosz ellenzéki

Politikai menedéket kért Ukrajnában egy ismert orosz ellenzéki

Politikai menedéket kért Ukrajnában Roman Roszlovcev ismert orosz ellenzéki aktivista arra hivatkozva, hogy hazája titkosszolgálata, az FSZB üldözi őt - írta hétfőn az ukrán sajtó. A Hromadszke ukr...

http://ujhazak.com