Tüzelőt oszt és menekültközpontokat újít fel az Ökumenikus Segélyszervezet Ukrajnában

Tüzelőanyag-osztással és menekültközpontok felújításával segíti az Ökumenikus Segélyszervezet az ukrán belső menekülteket - közölte a szervezet sajtóreferense szerdán az MTI-vel.

Kis Boáz tájékoztatása szerint az ACT Alliance (segélyszervezetek genfi székelyű szövetsége) által támogatott nemzetközi segélyprogram keretében ötszáz családnak adnak téli tüzelőt Harkov, Zaporizsja és Herszon megyében, helyi partnereik közreműködésével. A szén, a fa és a biobrikett nemcsak a hideg idő beállta miatt jelent nagy segítséget, hanem azért is, mert a térségek hiányt szenvednek a fűtőanyagból, így különösen nehéz azok beszerzése.

Ökumenikus Segélyszervezet

 

Emellett Harkov és Herszon megyében menekültközpontokat újít fel a szervezet, ezekben nyolcvan családot tudnak átmenetileg elhelyezni. Támogatásban részesülnek továbbá azok a nevelőszülői családok, amelyek a harcok elől menekültek el és jelenleg Zapirozsjában élnek. A segélyszervezet két megyében pszichoszociális segítségnyújtást is biztosít - tette hozzá a sajtóreferens.

Az Ökumenikus Segélyszervezet eddig kétszázmillió forint értékben nyújtott segítséget 24 ezer embernek Ukrajnában, a most indított nemzetközi segélyprogram pedig ugyanekkora összegből valósul meg - írta.

Továbbra is várják az adományokat a www.segelyszervezet.hu honlapon, a 11705008-20464565 számlaszámon (a közlemény rovatban feltüntetve: "Ukrajna"), valamint az október 31-ig élő 1353-as adományvonalon - zárul a közlemény.

MTI

Hozzászólások

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

Porosenko szerint már több mint két és félezer ukrán katona halt meg az orosz agresszió miatt

Porosenko szerint már több mint két és félezer ukrán katona halt meg az orosz agresszió miatt

Az Ukrajna ellen két éve tartó orosz agresszió miatt eddig 2504 ukrán katona vesztette életét - mondta Petro Porosenko államfő szerdán Kijevben, az ország függetlenségének 25. évfordulója alkalmából r...

Politikai menedéket kért Ukrajnában egy ismert orosz ellenzéki

Politikai menedéket kért Ukrajnában egy ismert orosz ellenzéki

Politikai menedéket kért Ukrajnában Roman Roszlovcev ismert orosz ellenzéki aktivista arra hivatkozva, hogy hazája titkosszolgálata, az FSZB üldözi őt - írta hétfőn az ukrán sajtó. A Hromadszke ukr...

http://ujhazak.com