Ukrán válság - Az EBESZ megfigyelői szerint a szakadárok akadályozzák a munkájukat

Életveszélyes fenyegetésről, munkájuk akadályozásáról számolt be Alexander Hug, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai megfigyelői missziójának helyettes vezetője donyecki sajtótájékoztatóján.

A kijevi hadműveleti parancsnokság csütörtöki közleményében a Hug által elmondottakhoz hozzáfűzte, hogy információi alapján az EBESZ-megfigyelők nem jutnak be a szakadárok által ellenőrzött terület 46 százalékára. A nemzetközi szakembereket nem engedik be a Luhanszk és Donyeck megye Oroszországgal határos térségébe.

ebesz

Alexander Hug arról beszélt, hogy az EBESZ-küldöttei próbálnak az éjszakai órákban is megfigyeléseket végezni, ezt azonban egyes ellenőrzőpontokon meghiúsítja a szakadár fegyveresek "agresszív viselkedése". Elmondta, hogy a dél-donyecki Bezimenne faluban, a szakadárok által tavaly augusztusban orosz katonai segítséggel megszállt Novoazovszk mellett szerdán a Donyecki Népköztársaság képviselője megfenyegette az oda érkező megfigyelőket, megölik őket, ha újra visszatérnek.

Hug azt is felpanaszolta, hogy a szakadárok folyton egymásnak ellentmondó követelésekkel állnak elő. Egyfelől nyilvánosan bírálják a missziót, hogy nem járőrözik eleget, másfelől ők maguk nem eresztik be a szervezet képviselőit egyik vagy másik területre - mondta.

Közölte továbbá, hogy az EBESZ drónjainak, azaz pilóta nélküli repülőgépeinek működését is zavarják katonai berendezésekkel a szakadárok.

A helyettes misszióvezető hozzátette, hogy a Donyec-medencének az ukrán fegyveres erők által ellenőrzött területein nem zavarják a megfigyelőket mozgásukban.

Olekszandr Motuzjanik, az elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője kijevi sajtótájékoztatóján arról számolt be csütörtökön, hogy az elmúlt egy napban négy katona esett el és 14 sebesült meg a kelet-ukrajnai harcok övezetében.

A kijevi hadműveleti parancsnokság csütörtökön szokásos napi közleményében arról tájékoztatott, hogy a szakadár erők - a front teljes szakaszát figyelembe véve - az elmúlt egy napban kevesebbszer vetettek be száz milliméternél nagyobb kaliberű nehéztüzérségi fegyvereket, Donyeck környékén azonban fokozták a támadások intenzitását. Délután hat órától éjfélig gyakorlatilag folyamatosan lőtték nagy kaliberű golyószórókkal, gránátvetővel és kézi lőfegyverekkel a Marjinka, Opitne és Piszki településeknél lévő katonai állásokat - írta a parancsnokság, hozzátéve, hogy a támadások éjfél után sem szűntek meg.

A jelentés szerint az elmúlt napban összesen 67-szer szegték meg a tűzszünetet a szakadárok.
A donyecki szakadárok "védelmi minisztériuma" a maga részéről az elmúlt 24 órára vonatkozóan 17 tűzszünetsértéssel vádolta meg az ukrán fegyveres erőket. Donyeckben állítólag egy civil megsérült a tüzérségi harcok következtében.

A "népköztársaságiak" hírügynöksége beszámolt arról, hogy megérkezett az ellenőrzésük alatt lévő Makijivka településre a 36-ik orosz segélyszállítmány, amelyet kirakodtak, és a konvoj már el is indult vissza Oroszországba. A fehér kamionok állítólag 500 tonna élelmiszert hoztak, lisztet, cukrot, konzerveket, étolajat, makarónit és egyebeket.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com