Ukrán válság - Az ukrán jegybank korlátozza a valutafelvételt

Az ukrán nemzeti bank megtiltotta keddtől a bankkártyás valutafelvételt, kötelezővé tette a pénzküldemények hrivnyában történő kifizetését, és új elszámolási rendszer bevezetésével lassítja a bankközi devizapiaci ügyleteket.

ujkUkrán sajtóértesülések szerint a vonatkozó rendeletet augusztus 29-én fogadta el a jegybank, és szeptember 2-től lépteti hatályba az új szabályokat.

Eszerint "Ukrajna területén úgy a rezidens, mint a nem rezidens kibocsátók elektronikus fizetési eszközeivel hrivnyában" vehető fel készpénz. A magánszemélyek kizárólag hrivnyában kaphatják meg a számukra külföldről átutalt devizát, ha az nem devizaszámlára érkezik.

Emellett a jegybank bevezeti a T+2 napos elszámolási rendszert a bankközi devizapiacon. Ez azt jelenti, hogy a bankok az ügyfeleiktől származó megbízásaikat úgy teljesíthetik, hogy egy analitikus számlára előre átutalnak bizonyos mennyiségű hrivnyát, majd erről a számláról legkorábban az átutalástól számított harmadik munkanapon hajthatnak végre devizavásárlást a bankközi piacon.

A rendeletben szereplő egyéb korlátozások értelmében a nem rezidens ügyfelek nem törleszthetik előre devizában hitel-, illetve kölcsönszerződéseiket, és fedezet nélküli műveletek nem hajthatóak végre a bankközi devizapiacon. A jegybank a következő három hónapra meghosszabbította azt az előírást, miszerint egy személy naponta legfeljebb 15 ezer hrivnya (276 150 forint)értékben vásárolhat valutát, illetve vehet ki pénzt devizaszámlájáról.

A jegybank a korlátozások bevezetésével a társadalmi-politikai feszültségre, bizonyos kockázatokra és a helyzet bizonytalanságára, valamint az "Ukrajna területén folyó terrorellenes művelettel" - ez a kelet-ukrajnai harci cselekményeket takarja hivatalos szóhasználatban - összefüggő gazdasági problémákra reagált. A bank szerint az új mechanizmusok bevezetésével ezentúl nem lehet pénzmosásra és a terrorizmus finanszírozására használni az ukrán pénzügyi rendszert, illetve az segítheti a devizapiaci helyzet normalizálását.

Az előző hetekhez képest hétfőn jól teljesített a hrivnya a bankközi piacon. Az ukrán jegybank csaknem 50 kopijkával - 13,6057-ről 13,1141-re - erősítette a nemzeti fizetőeszköz dollárhoz viszonyított hivatalos árfolyamát, a középárfolyam délutánra 13,1328 hrivnya/euróra javult a reggeli 13,6058-ról. Piaci szereplők szerint a hrivnya a legnagyobb pénzintézetekkel előre egyeztetett jegybanki rendeletnek, illetve annak köszönhetően erősödött, hogy a Nemzetközi Valutaalap a múlt héten pénteken jóváhagyta az Ukrajnának nyújtott stand-by hitel második részletének kifizetését.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com