Ukrán válság - Kijev szerint az orosz védelmi miniszter irányítja a fegyverszállításokat a szakadároknak

Kijevnek állítólag bizonyítékai vannak arra vonatkozóan, hogy Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter irányítja közvetlenül a kelet-ukrajnai szakadárok ellátását fegyverekkel, s egyben ő irányítja a különböző szakadár fegyveres alakulatok tevékenységét is.

gcAnton Herascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója szerdai kijevi sajtótájékoztatóján belügyi értesülésekre hivatkozva azt állította, hogy korábban a szakadárok egyes csoportjait az orosz biztonsági szolgálat (FSZB) irányította, más alakulataikat pedig az orosz vezérkar hírszerzése. Ez azonban - mondta Herascsenko - nem bizonyult hatékonynak, ezért Moszkvában úgy döntöttek, hogy a védelmi miniszter tartsa ellenőrzése alatt valamennyi szeparatista alakulat tevékenységét és a fegyverszállításokat is.

A tanácsadó közlése szerint jelenleg ellenőrzi azt az értesülést, amely alapján személyesen Sojgu egyeztetett Buk-1 típusú légvédelmi rakétarendszer átadásáról a szakadároknak, hogy azzal ukrán repülőgépeket lőhessenek le. Kijev feltételezése szerint a múlt csütörtökön Kelet-Ukrajnában lezuhant maláj utasszállítót is Buk típusú rakétával találták el szeparatista fegyveresek.

Herascsenko kijelentette, hogy ukrán területen bevetésre kerülő harckocsik személyzetének Oroszországban történő kiképzésében is ellenőrző szerepet játszik az orosz védelmi miniszter.
Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök a kormány szerdai ülésén jelentette be, hogy Ukrajna szankciókat vezet be azon orosz állampolgárokkal és vállalatokkal szemben, akik (illetve amelyek) támogatják a Kijev által "terroristáknak" tartott kelet-ukrajnai szakadárokat.

A belügyi tanácsadó szerint az orosz védelmi miniszter egyike azon tisztségviselőknek, akiket büntetőintézkedésekkel kell sújtania az ukrán vezetésnek.

A belügyminisztérium honlapján nyilvánosságra hozott közlemény szerint a tárca büntetőeljárást is indított az orosz védelmi miniszter ellen "terroristákkal való együttműködés" gyanújával.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com