Ukrán válság - Porosenko: Ukrajna egységes ország marad

Ukrajna egységes ország marad, de készen áll népszavazásra bocsátani államberendezkedésének kérdését - jelentette ki Petro Porosenko elnök hétfőn a parlament alkotmányreformmal foglalkozó bizottságának első ülésén.

porosenkoAz államfő kijelentette, hogy tudomása szerint igen nagy, megközelítőleg 90 százalékos Ukrajna egységes államberendezkedésének támogatottsága az ország lakosságának körében.

"A decentralizációnak semmi köze a föderalizációhoz" - szögezte le az államfő. Mint korábban a kijevi vezetés már több ízben kifejtette, az alkotmánymódosítás célja, hogy decentralizáció, azaz a központi irányítás csökkentése révén a régiók szélesebb önigazgatási jogokat kapjanak, megőrizve közben Ukrajna jelenlegi államformáját.

A föderalizáció viszont azt jelentené, hogy Ukrajna szövetségi állammá válna, ami a kijevi vezetés szerint nem szolgálná az ország érdekét. Ez utóbbi követelés, vagyis az, hogy Ukrajna Oroszország mintájára váljon szövetségi állammá, már többször elhangzott az ország keleti részét megszállás alatt tartó oroszbarát szakadárok és Moszkva részéről is.

"Ukrajna egységes állam, és meggyőződésem, hogy az is marad. Nem azért, mert mi, Önökkel, fentről, így döntünk, hanem mert rendszeresen tanulmányozzuk a társadalom ezzel kapcsolatos véleményét. Biztosíthatom Önöket afelől, hogy az elmúlt egy évben az egységes államirányítási modell támogatottsága igen erős a lakosság körében, ma megközelíti a 90 százalékosat" - hangoztatta a bizottság előtt az elnök.

Kijelentette ugyanakkor, hogy nem zárkózik el az államforma népszavazásra bocsátása elől sem.

"Azok számára, akik mindenáron értekezni akarnak a föderalizációról, vitára akarják bocsátani ezt, arra van egy végső eszközünk, a referendum. Készen állok Ukrajna államigazgatási formájának kérdését népszavazásra bocsátani, ha Önök ezt szükségesnek látják" - jelentette ki.

Porosenko múlt kedden az ország északkeleti részén lévő Csernyihivben tett látogatásakor, helyi egyetemistákkal találkozva jelentette ki először, hogy kész népszavazásra bocsátani Ukrajna föderalizációjának, azaz szövetségi állammá alakításának, valamint az orosz nyelv második államnyelvvé emelésének kérdését. Hozzátette viszont: meggyőződése, hogy az ország választói határozott nemet mondanak majd mindkét kérdésre.

MTI

Hozzászólások

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

Porosenko szerint már több mint két és félezer ukrán katona halt meg az orosz agresszió miatt

Porosenko szerint már több mint két és félezer ukrán katona halt meg az orosz agresszió miatt

Az Ukrajna ellen két éve tartó orosz agresszió miatt eddig 2504 ukrán katona vesztette életét - mondta Petro Porosenko államfő szerdán Kijevben, az ország függetlenségének 25. évfordulója alkalmából r...

Politikai menedéket kért Ukrajnában egy ismert orosz ellenzéki

Politikai menedéket kért Ukrajnában egy ismert orosz ellenzéki

Politikai menedéket kért Ukrajnában Roman Roszlovcev ismert orosz ellenzéki aktivista arra hivatkozva, hogy hazája titkosszolgálata, az FSZB üldözi őt - írta hétfőn az ukrán sajtó. A Hromadszke ukr...

http://ujhazak.com