Ukrán válság - Zeman szerint az év végéig megszűnhetnek a Moszkva-elleni szankciók

Milos Zeman szerint az Európai Unió az idei év végéig megszüntetheti azokat az Oroszország elleni szankciókat, amelyeket Moszkva Ukrajna-politikája miatt fogadott el Brüsszel.

Milos ZemanA cseh államfő, aki szombaton Moszkvában részt vett a győzelem napi ünnepségeken, erről abban az interjúban beszélt, amelyet vasárnap reggel sugárzott a Kommerszant FM orosz rádió, s amelyet a prágai média is közölt.

Zeman úgy vélte, hogy Ukrajnában jelenleg kielégítő a helyzet, mert "az országban gyakorlatilag megszűnt a polgárháború, bár lokális lövöldözések, incidensek továbbra is vannak". Az Oroszország-ellenes büntető intézkedéseket szerinte az idei év végéig meg lehetne szüntetni. "Várunk és majd meglátjuk" - jelentette ki az elnök.

A cseh államfő bevezetésük óta bírálja a szankciókat és ezt az álláspontját most Moszkvában is megismételte. Cseh újságíróknak szombaton azt mondta, hogy a szankciókat meg lehetne szüntetni, ha sikerült életbe léptetni a minszki megállapodásokat és véget ér az ukrajnai háború. Ha azonban az orosz hadsereg nyílt támadást hajtana végre Ukrajna ellen, a szankciókat meg kellene szigorítani.

A mostani ukrajnai konfliktus Zeman szerint olyan, mint a múlt század harmincas éveiben a spanyol polgárháború volt. "Az egyik oldalt Németország és Olaszország támogatta, a másikat az akkori Szovjetunió és részben Franciaország.

A valóságban azonban a spanyolok háborúja volt spanyolok ellen" - mutatott rá Zeman. Megjegyezte: nem kétli, hogy Oroszország különböző módon támogatja a kelet-ukrajnai felkelőket, de nem egyenruhás hadsereggel.

Zeman szombaton este Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt, aki tájékoztatta őt Moszkva álláspontjáról az ukrajnai helyzettel kapcsolatban.

Putyin azt mondta, hogy Moszkvának érdeke a minszki megállapodások teljesítése "az utolsó betűig", s reményét fejezte ki, hogy Ukrajnában megvalósul egy decentralizáció, hogy minden régiónak bizonyos önállósága legyen - fejtette ki Putyin véleményét a cseh elnök.

A Kommerszent FM rádiónak nyilatkozva Zeman Ukrajna semlegessége mellett szállt síkra.

Ukrajnának "a NATO-ba való belépésével ennek az elit klubnak az összes tagja egyet kellene hogy értsen, de ez itt hiányzik" - szögezte le Zeman. Megismételte egy korábbi kijelentését, miszerint húsz éven belül Oroszország is tagja lesz az EU-nak.

"Ez lehetséges, a gazdaságok kiegészítik egymást. Oroszországnak modern technológiákra van szüksége, az EU-nak pedig energiaforrásokra" - állapította meg a cseh köztársasági elnök.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com