Útnak indul Irak!

A migráció bonyolult útvesztőjében Európára a java még csak most szabadul rá!


Aki azt gondolja, hogy az araboknak nincs fekete humorérzékük, az nagyot téved, mert létezik két vicc, amely kétféle irakit különböztet meg.

1

Az egyik iraki az, aki tudja vállalni anyagilag a menekültút költségeit Európáig. A másik fajta, aki patrióta és otthon marad. Az utóbbihoz nem csupán az érzet tartozik, hanem bizony anyagi okai is vannak. Nincs pénz.

A hír még szeptemberi, azonban napjainkban igazolódni látszanak a sztorikról a menekültekről, akik eljutottak Európába.

„Az Európába eljutott menekültekről szóló sztorik és képek felkeltették azoknak az irakiaknak és nigériaiaknak az érdeklődését is, akik elégedetlenek kilátástalan életükkel, de eddig nem gondoltak a kivándorlásra” – írja a Wall Street Journal.

Sajnos ebből a szituációból nagyon nehezen jöhetnek ki azok, akik azt gondolták, hogy leginkább a szíriai menekültek problémáit kell kezelniük!

Az otthon maradottakkal barátaik telefonon tartják a kapcsolatot, valamint a legnagyobb közösségi oldalon keresztül.

Az illegális migránsok útvonalát a Balkánon keresztül egészen Németországig figyelemmel lehet kísérni. Az embercsempészek és szervezeteik azt meg is teszik.

A telefonos applikációk is bujtják az otthon maradottakat, hogy a háborúba szaggatott hazájukat épp itt az ideje elhagyni.

Még Magyarországról is létezik egy csábító hatás

Magyarország a generált illegális bevándorlók számára egy soha vissza nem térő alkalom, ahol az Európai Unióba bejuthatnak a generált menekültek! Így volt ezzel a 27 éves Oszama Ahmed is, aki a bagdadi nemzetközi repülőtéren 5 barátjával beállt a sorba a repülőjegyért, amely Görögországba repítette. Ahmed barátaival azt gondolja, hogy Irakban semmiféle boldogulásuk nem lehet.

A fiú csapat úszó leckéket is vett, hogy eddzék magukat az esetleges megpróbáltatásokhoz a tengeren.

A lelécelésre akkor szánták el magukat, amikor megtudták azt, hogy Budapestről illegális migránsok gyalog minden gond nélkül eljutottak Németországba! Erre azért rásegítettek az embercsempészek és a vonatok is, hogy ne kelljen gyalogolni!

Az iraki menekülések nem igazán egyértelműek

Érdekes kérdést vethet fel az, hogy az évtizedeken keresztül erőszaknak kitett Irak egyszer csak indulásra készteti az embereket az Égei-tenger felé még a pénzesebbeket is megvezetve.

Ez a szakasz ugyanolyan kockázatos, mint a Földközi-tenger átszelése az USA által elvesztett Líbiából!

Még szeptemberben az volt a tendencia, a bagdadi utazási ügynökségek szerint, hogy a repülőgépek általi kereslet jelentősen megnövekedett.

Nem egyértelmű jelek

A szíriai illegális bevándorlók számára a helyet adó országok hatóságai és civil szervezetei még szeptemberben nem számoltak be felpörgő extrém illegális bevándorlásokról!

Az augusztusi hullámban egy többszörösen tervezett spontán kisebb migrációs hullám volt érvényben, amely több országból indult ki. Nem lehet tudni, hogy a német hozzáállás milyen hatással lesz a migrációs kérdésre. A megállapítást az ENSZ menekültügyi ügynökségének szóvivője, maga Ariane Rummery mondta.

Illegális bevándorlási motiváció

„A bevándorlókat az ösztönzi az azonnali indulásra, hogy attól tartanak, elvesztik az esélyüket a befogadásra, ha nem indulnak útnak” – mondta Judy Dempsey, a berlini Carnegie Europe kutatóközpont munkatársa.

A helyi beszámolók is ezt a szempontot támasztják alá. Az útra készülők baráti társaságban beszélik meg egymás közt, a közösségi oldalakon, hogy érdemes-e útnak indulni, vagy sem. Általános estben a férfiak a fociról, háborúról, lányokról beszélnek!

A legnagyobb közösségi oldalt elárasztották azzal, hogy miként lehet kivitelezni a nagy utazást. A közösségi oldalon a kommunikáció sokszor az idegeneket is összehozzák egymással!

Az internetes eligazítások sokszor Google-térképet is kínálnak az útvonalakról. Videó beszámolók is segítik az illegális bevándorlókat, hogy eljussanak az Európai Unióba, ahol hatalmas támogatásban van részük azoknak, akik jogaik mellett a kötelességüket is betartják.

Ugyanis napjainkban az a tendencia, hogy az Európai Unióból visszatoloncolhatják azokat, akik nem hajlandóak asszimilálódni!

eu_zaszlo_-_keparchivum_9

Forrás: napi.hu

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com