Pünkösd - Az egyház és a társadalom megújulását szorgalmazta Ferenc pápa

Az egyház és a társadalom megújulását szorgalmazta Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter-bazilikában bemutatott pünkösdi szentmisén, amely a Szentlélek eljövetelét ünnepelte.

Vatikán - Svatopetrské námìstí - bazilika sv. Petra, papež Jan Pavel II. - úmrtí, ostatky - frontaFerenc pápa homíliájában kijelentette, hogy a világnak bátorságra, reményre, hitre, kitartásra van szüksége Jézus tanítványai részéről.

Az egyházfő, a szerinte ma tapasztalható bezárkózás helyett nyitottságra szólította fel az egyházat és a társadalmat is. Úgy fogalmazott, a világ "a saját érdekeit védő egoizmusba zárkózik, a merev törvényekbe, amilyen a törvény doktorainak magatartása volt, akiket Jézus álszenteknek nevezett, az emlékezet hiányába (...) a nem szolgálatként, hanem személyes érdekként megélt keresztény életbe".

Emlékeztetett, a Szentlélek eljövetele és kiáradása után az addig félelemben élő keresztények nem szégyellték többé, hogy Krisztus tanítványai, és nem tartottak az emberi ítélettől.

Ferenc pápa beszédében kompromisszum nélküli fellépést szorgalmazott a világban egyre inkább terjedő korrupcióval szemben. Beszélt a teremtett világ védelméről is, amelyet szavai szerint kizsákmányolás helyett gondozni és őrizni kell.

A hívőkkel teli Szent Péter-bazilikában bíborosok, érsekek, püspökök koncelebráltak Ferenc pápával, mindannyian a Pünkösdkor szokásos piros színű miseruhában.

Az ünnepi misén különböző nyelveken imádkoztak: arabul az egyházért, franciául a papokért, kínaiul a világot kormányzókért, maláj nyelven a bűnösökért, horvátul az üldözött keresztényekért.

Pünkösd ünnepét vörös vagy rózsás húsvétnak is nevezik olaszul, mivel egészen a múlt századig az olaszországi templomokban a pünkösdi szentmisén rózsaszirmokat hullajtottak a hívők fejére - ez jelképezte a Szentlélek alászállását. Ezt idézték fel vasárnap a római Pantheonban, ahol a kupola nyílásából rózsaszirmok hullottak le negyvenhárom méter magasból.

Pünkösd hétfő nem piros betűs ünnepnap Olaszországban az 1969-es liturgiai naptárreform óta.

MTI

Hozzászólások

A pápa lemondását kérik

A pápa lemondását kérik

Lemondásra kérték Ferenc pápát támogató bíborosai!

Ferenc pápa

Ferenc pápa "az elkergetett migránsok" megsegítését sürgette

Az "elkergetett migránsok" segítését szorgalmazta Ferenc pápa vasárnap a római Szent Péter téren mondott beszédében. A pápa a felebarátokat segítő jó szamaritánus cselekedeteiről beszélt a délben e...

Ferenc pápa: a menekültek olyan emberek mint mi

Ferenc pápa: a menekültek olyan emberek mint mi

"A menekültek olyan emberek mint mi, őket a háború megfosztotta otthonuktól, munkájuktól, rokonaiktól és barátaiktól" - jelentette ki Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren mondott beszédében. A ...

Ferenc pápa szolidaritását akarja kifejezni a menekülteknek Leszbosz szigetén

Ferenc pápa szolidaritását akarja kifejezni a menekülteknek Leszbosz szigetén

Azért megyek Leszbosz-szigetére szombaton, hogy szolidaritásomat fejezzem ki a menekülteknek, Leszbosz lakosainak és az egész görög népnek, amely rendkívül nagylelkű a befogadásban - mondta Ferenc páp...

Pénzgyűjtést hirdetett meg Ukrajnáért Ferenc pápa

Pénzgyűjtést hirdetett meg Ukrajnáért Ferenc pápa

Az ukrajnai lakosság segítését szolgáló pénzadomány gyűjtést hirdetett meg április 24-re Európa katolikus templomaiban Ferenc pápa vasárnap. A katolikus egyházfő a Szent Péter téren összegyűlt több...

A háború és a szegénység elől menekülők segítését szorgalmazta a pápa húsvéti üzenetében

A háború és a szegénység elől menekülők segítését szorgalmazta a pápa húsvéti üzenetében

A háború, az éhség és a szegénység elől menekülők megsegítését szorgalmazta vasárnapi húsvéti üzenetében Ferenc pápa, sürgetve a világban dúló megannyi konfliktus rendezését. A katolikus egyházfő a...

Ferenc pápa

Ferenc pápa "kapunyitást" szorgalmazott a migránsok előtt

Ferenc pápa amellett foglalt állást a migrációval kapcsolatban szerdai általános audienciáján a Szent Péter téren, hogy a nemzetek és vezetőik nyissák meg szívüket és nyissák meg kapuikat. Izrael n...

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát, erről a Ferenc pápa vezette keddi vatikáni bíborosi tanácskozás (konzisztórium) döntött. A szertartást a római Szent Péter téren tartják majd. Az...

Ingyenes orvosi rendelés indul a hajléktalanoknak a Szent Péter téren

Ingyenes orvosi rendelés indul a hajléktalanoknak a Szent Péter téren

Az ingyenes zuhanyzók és borbélyszolgálat után Ferenc pápa akaratából hétfőtől ingyenes orvosi vizsgálatban is részesülhetnek a hajléktalanok a Szent Péter téren megnyíló ambulancián. Az orvosi rende...

Ferenc pápa: az országoknak meg kell osztaniuk a migráció terhét

Ferenc pápa: az országoknak meg kell osztaniuk a migráció terhét

A migrációs válsággal szemben minden nemzet együttműködését és a terhek egyenlő megosztását szorgalmazta Ferenc pápa a római Szent Péter téren vasárnap délben elmondott imájában. A háborúk és más e...

http://ujhazak.com