Visszatérnek a szerb képviselők a koszovói parlamentbe

Majdnem három hónap után visszatérnek a koszovói törvényhozásba és a végrehajtó hatalomba a kisebbségi szerb képviselők, miután ígéretet kaptak arra, hogy az albán kormánypártok a jövőben tiszteletben tartják a koalíciós szerződésben foglaltakat.

koszVisszatérésüket azzal indokolták, hogy koalíciós partnereik garantálták: a jövőben nem hoznak egyoldalú döntéseket.

A szerb képviselők közleménye szerint a közeljövőben a többségében szerbek lakta települések gazdasági helyzetének javítására helyezik majd a hangsúlyt. Azt is közölték, hogy a továbbiakban is kiemelt figyelmet fordítanak a koszovói szerb kisebbség jogainak védelmére, valamint a szerb nyelv, kultúra és tájékoztatás javítására, illetve az egészségügy és az oktatás fejlesztésére.

A szerb képviselők február eleje óta bojkottálták a pristinai parlament üléseit, mert Isa Mustafa miniszterelnök menesztette a kormányból Aleksandar Jablanovic szerb nemzetiségű minisztert. A kormányfő ezzel akarta elejét venni az esetleges kormányellenes tüntetéseknek.

A szerb tárcavezetőnek azért kellett távoznia, mert januárban szörnyetegnek nevezte koszovói albán nők egy csoportját, az 1998-1999-es szerb-koszovói konfliktus óta eltűntként nyilvántartott albánok hozzátartozóit.

A csoport január 6-án, az ortodox karácsony napján kövekkel dobált meg egy buszt, amellyel a Koszovóból elszármazott szerbek szerették volna meglátogatni egykori otthonaikat. A miniszter kijelentése zavargásokhoz vezetett.

A koszovói parlamentnek 10 szerb képviselője van, támogatásuk nélkül pedig nincs meg az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados többség. A 2008-ban elfogadott koszovói alkotmányt egyebek mellett azért kell módosítani, mert csak így állhat fel az 1998-1999-es konfliktus idején elkövetett háborús bűnöket vizsgáló nemzetközi bíróság, és a koszovói hadsereget is csak kétharmados támogatással lehet megalakítani.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com