Vulin: csökkent a Szerbiába érkező migránsok száma

A rendőrség és a hadsereg közös akciójának és a megerősített határvédelemnek köszönhetően csökkent a Szerbiába Bulgária és Macedónia felől érkező migránsok száma - közölte hétfőn Szabadkán Aleksandar Vulin szerb szociálisügyi miniszter.

Hozzátette, hogy az akcióval több embercsempész útvonalat is elvágtak.

eu zászló

A tárcavezető a szabadkai befogadóállomáson tett látogatást, ahol megismételte korábbi kijelentését, miszerint bárki, aki legális úton akar belépni az országba, megteheti, de illegális úton ehhez senkinek sincs joga.
"Szerbia nem lehet túsza egyetlen kormány politikájának sem, mint ahogy az Európai Unió (EU) közös politikája hiányának sem, ezért meg kell védenie saját területét" - szögezte le.

Azokkal a migránsokkal kapcsolatban, akik Belgrádból menetelve vasárnap este érkeztek meg a magyar határra, a miniszter azt mondta: a törvényeket tiszteletben kell tartani, nem lehet veszélyeztetni a közrendet és akadályozni a forgalmat.

"Ezeknek az embereknek biztosítottunk szállást és mindent, amire szükségük van, amennyiben bármi túllépi a csendes demonstráció határát és veszélyezteti a közrendet és köznyugalmat, azt nem fogjuk hagyni" - húzta alá, majd hozzátette, hogy Szerbia nem lesz "parkolója" azoknak, akik nem tudják folytatni útjukat.

"Ameddig a demonstráció csendes, nem alkalmazunk erőt, Szerbia nem tesz ilyet, de ezeknek az embereknek van választási lehetőségük" - fogalmazott.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy Horgoson jelenleg 600, Szabadkán 500 migráns tartózkodik, Kelebiján valamivel több mint 200-an vannak, míg 130-150-en a magyar határ melletti tisztáson éhségsztrájkolnak, ők azok, aki gyalog érkeztek oda Belgrádból. Minden erre a célra kialakított központban teljes ellátást kapnak a menekültek - mondta, majd hozzáfűzte: "ez a legtöbb, amit adhatunk és amit a balkáni útvonalon egyáltalán kapnak".

Vulin kiemelte: jó volna, ha az EU pontos jelzéseket küldene, ki az, aki nem léphet be területére, hogy ahhoz tarthassák magukat a migrációs útvonalon elhelyezkedő országok.

Újságírói kérésre válaszolva, lehet-e zavargásokra számítani, azt válaszolta: "Amikor ilyen nagy számú elkeseredett, ijedt ember gyűlik össze egy szögesdrótkerítés mentén, és nem biztos abban, hogy átjuthat-e rajta, bármi megtörténhet." Leszögezte ugyanakkor, hogy a tavalyi évben több mint 700 ezren haladtak át Szerbián, és a szerb hatóságoknak sikerült elkerülniük minden incidenst.

MTI

Hozzászólások

Hős autós mentette meg a buszból kizuhanó kislányt – videó

Hős autós mentette meg a buszból kizuhanó kislányt – videó

A buszsofőr észre sem vette, hogy menet közben kizuhant egy gyerek a főútra.

Nőgyűlölő ország képviseli a nők jogait az ENSZ-ben

Nőgyűlölő ország képviseli a nők jogait az ENSZ-ben

Nagy felháborodást keltett az ENSZ legutóbbi döntése a nők jogainak képviselése ügyében.

Légiutas-kísérő provokált balhét a repülőn egy babakocsis anyuka miatt- videó

Légiutas-kísérő provokált balhét a repülőn egy babakocsis anyuka miatt- videó

Az amerikai légitársaság gépein mostanában egymást érik a súlyos incidensek.

Szélsőségesnek mondta és betiltotta a Jehova Tanúi egyházat az orosz bíróság

Szélsőségesnek mondta és betiltotta a Jehova Tanúi egyházat az orosz bíróság

Veszélyesen szélsőséges csoportnak minősítették, a vagyonukat is elkobozzák.

Betiltaná a burkát és a hosszú szakállt a kazah államfő

Betiltaná a burkát és a hosszú szakállt a kazah államfő

Ellentétes a hagyományokkal és idegenek törvényeit szolgálja.

Migránsoknak van jobb hely Európánál, ahová mehetnének

Migránsoknak van jobb hely Európánál, ahová mehetnének

Meghökkentő módon szólt be a német pénzügyminiszter a migránsoknak.

Dzsihádot hirdetett a mecset, ezért bezáratták Párizsban

Dzsihádot hirdetett a mecset, ezért bezáratták Párizsban

Párizs keleti részén egy mecsetben szélsőséges eszméket hirdettek

8100 migráns tűnt el a holland hatóságok szeme elől

8100 migráns tűnt el a holland hatóságok szeme elől

Hollandiában több mint 8 ezer migráns tartózkodási helye ismeretlen.

Magyarországra ne küldjenek vissza menekültet a durva bánásmód miatt!

Magyarországra ne küldjenek vissza menekültet a durva bánásmód miatt!

Az ENSZ felszólította az EU-tagállamokat, hogy ne küldjenek vissza menekülteket Magyarországra.

Burka és nikáb tilalmat vezetnek be az EU teljes területén?

Burka és nikáb tilalmat vezetnek be az EU teljes területén?

Az EU legnagyobb pártja azon van, hogy kitiltsa a muszlimok teljes testet befedő viseletét.

http://ujhazak.com