Zeman: a menekültek többsége nem érdemel együttérzést

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy a menekültek többsége nem érdemel együttérzést, mert általában fiatal, egészséges és anyagilag jól bebiztosított emberekről van szó, akik a gyermekeket csak élő pajzsként használják céljaik eléréséhez.

A cseh köztársasági elnök erről vasárnap a blesk.tv prágai internetes bulvártelevízióban közvetített interjúban beszélt.

milos zeman

"Én is együtt érzek az Európába érkező menekültek gyerekeivel, de nem értem, hogy szüleik miért hozzák őket magukkal és teszik ki őket a vízbefulladás veszélyének a gumicsónakokon. Ez kiváltja a gyermekekkel való jogos együttérzést, de az jogtalanul átterjed azokra is, akik ezt nem érdemlik meg" - mutatott rá Zeman.

"A menekültek többségét olyan férfiak teszik ki, akiknek egyik zsebében iPadek vagy iPhone-ok, a másikban pedig eurók vagy dollárok ezrei lapulnak" - állította a cseh államfő.

Zeman ismételten elutasította azokat a bírálatokat, amelyek szerint Csehország nem bánik megfelelően a menekültekkel. "Az érintettek egyetlen célja, hogy bírálataikkal reflektorfénybe kerüljenek" - jelentette ki.

Visszautasította a Brüsszel által javasolt menekültkvótákat is. Azt mondta, támogathatónak tartja elődje, Václav Klaus javaslatát, hogy a kvótákról népszavazáson dönthessen a cseh lakosság.

A cseh államfő egyébként a menekültügyben már számos más hasonló, hangzatos kijelentéssel okozott meglepetést. Így például azt üzente a migránsoknak, hogy "senki nem hívta ide magukat".

Kijelentette, hogy az érkezők a cseh törvények helyett a saríát (iszlám törvénykezést) fogják követni, valamint azt, hogy a hűtlen nőket meg fogják kövezni, a tolvajoknak pedig levágják a kezét. Zeman emellett arról beszélt, hogy a muzulmán nők által viselt fátyol "megfoszt minket a női szépségtől", noha ez szerinte "bizonyos nők esetében előny, de ők nincsenek sokan".

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa "iszlámellenesnek" minősítette Zeman kijelentéseit, mire az államfő azt válaszolta, hogy Zeid Raad al-Husszein kampányt folytat Csehország ellen.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com